Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Négyszettes meccsen verte az MTK a Gödöllőt

2016-04-16 19:09:34

NB I., rájátszás, 5. helyért, 1. mérkőzés:
MTK Budapest – TEVA-Gödöllői RC 3-1
(23, 16, -26, 24)

Ha csupán az alapszakasz végeredményét vesszük alapul, mindkét csapat az ott elért helyezésének megőrzéséért léphetett pályára. Nagyobb vesztenivalója az egykori gödöllői sikeredző, Hollósy László által irányított MTK-nak volt, hiszen, ha elveszíti a párharcot, egy helyet bukik az alapszakasz pozíciójához képest.
A bajnoki szezon során két tétmeccsen találkoztak egymással a riválisok: október 17-én a Szamos utcában az MTK nyert 3-0-ra, majd december 17-én a TEVA-hatos hazai környezetben 3-2 arányban múlta felült a fővárosiakat.

A Szamos utcai „buborékformájú” tető alatt az első szett elején a hazaiak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez, de a játszma közepén fordított Szabados István társulata, amely képes volt elkövetni azt a baklövést, hogy 23-20-as vezetésről elbukja a játékrészt. A tékozlásnak a folytatásban ára lett: a kék-fehérek felszabadultabbak lettek, és viszonylag könnyedén duplázták meg vezetésük arányát.
Dicséretes, hogy a folytatásra nem omlott össze a gödöllői különítmény, aminek az lett a következménye, hogy maratoni csatában szépített a TEVA-hatos. Mi több, attól sem állt távol, hogy ötödik felvonásra mentse az izgalmas, ám színvonalában nem túl veretes ütközetet. Ehhez azonban 24-23-nál ki kellett volna használni a játszmalabdát…

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0, az MTK javára. A második találkozót április 21-én, csütörtökön 18 órától rendezik meg Gödöllőn, a Szent István Egyetem sportcsarnokában.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online