Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: edzője nélkül is acélos volt a gödöllői tizenegy

2016-04-02 17:47:52

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 21. forduló:
Halásztelek FC – Gödöllői SK 0-2
(0-1)

Április első szombatján Halásztelken akadt fontos dolga a gödöllői tizenegynek, amely a két csapat tabellán elfoglalt pozíciója alapján akár a három bajnoki pont megszerzésére is számíthatott. Szász Ferenc vezetőedző más irányú elfoglaltsága miatt ezúttal nem tartott csapatával, helyettesítését Keserű Lászlóra bízták a vendégek. Az első számú gödöllői formáció alkalmi trénere remekül helytállt, a játék összképe alapján acélosabb GSK megérdemelten nyert látogatóként.

Az alaphangot Kékesi Alex adta meg az 5. percben, aki közel 30 méterről lövésre szánta el magát, és lábáról a labda védhetetlenül vágódott a halásztelki kapu bal felső sarkába. Ezt követően a gödöllőiek uralták a játékot, de valós gólszerzési lehetőségig nem jutottak el. A hazaiak tisztátalan megmozdulásai miatt a szünetben több vendégjátékost is ápolni kellett, ám ez nem vette vissza városunk csapatának lendületét.

Egy óra elteltével növelte előnyét a GSK: a házigazdák védelme labdázgatásba fogott, Varga Bence azonban szemfüles volt, lecsapott a játékszerre és a hazaiak kapujába terelte a bőrgolyót. Nulla-kettő után a halásztelkiek megpróbáltak kozmetikázni az eredményen, csakhogy a gödöllői hálóőr, Rácz Márk bravúros védéseit nem kalkulálták bele felzárkózási tervükbe.

A Gödöllői SK csapata 31 ponttal, 20-21-es gólkülönbséggel a tabella 7. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Tököl VSK április 10., vasárnap 15.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online