A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Amint arról hírportálunk is beszámolt, a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékesei elrendelték két bántalmazó körözését. A police.hu oldalon megjelentek szerint a kutakodás eredményre vezetett: K. Richárdot a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai október 7-én 15 óra 30 perc körüli időben egy fővárosi lakásban elfogták. Társát, K. Józsefet a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei október 8-án hajnalban fogták el a Budapest XVII., Pesti úton.
Az ügyben a további eljárást – a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett – a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, amelynek munkatársai előterjesztést tettek a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.