Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 8. forduló: Gödöllői SK – Nagykáta SE 1-0 (1-0)
Három elvesztett derbi után fontos összecsapás várt a gödöllői tizenegyre, amely hazai környezetben fogadta a megyei másodosztály Keleti-csoportjából bajnokként feljutott Nagykáta együttesét. Azzal együtt, hogy az első félidőben a vendégek voltak kezdeményezőbbek, a házigazdák szereztek gólt: a 33. percben, egy bal oldali szöglet utáni kapu előtt kavarodásnál Varga Bence eszmélt a leghamarabb, és a nagykátai hálóba juttatta a bőrgolyót. A térfélcseréig egyenlíthettek volna a vizitálók, ám Rácz Márk büntetőt védett, miután útját állta a jobb sarokba tartó labdának. A kihagyott tizenegyes a folytatásra kissé rányomta a bélyegét a darazsak kinézetére hasonlító mezben pályára lépett nagykátaiak teljesítményére: kevesebbet próbálkoztak, miközben teret adtak Szász Ferenc csapatának, amely – mivel kínálkozó lehetőségeit elpuskázta – a végső sípaszóig nem tudta növelni egygólos előnyét.
Nyolc forduló után a Gödöllői SK csapata 13 ponttal, 7-8-as gólkülönbséggel a tabella 10. helyét foglalja el. Következik: CSO-KI Sport – Gödöllői SK október 11., vasárnap 15 óra.