Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A rendes játékidő legvégén buktak pontokat a Gödöllői SK focistái

2015-09-19 18:57:40

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 6. forduló:
Gödöllői SK – Halásztelek FC 0-1
(0-0)

Miután az előző fordulóban Maglódon elveszítette szezonbeli veretlenségét Szász Ferenc együttese, a Halásztelek ellen nem igazán lehetett más a helyi tizenegy célja, mint a három pont begyűjtése.
Vérszegény, a rivális kapujára jóformán veszélytelen támadójátékkal azonban szinte lehetetlen meccset nyerni. Ez a megállapítás fokozottan igaz volt a fehér mezes gödöllői gárdára, amely a 90. percben, Kordé Krisztián találata után szembesült azzal, hogy pont nélkül marad házigazdaként a sikerért többet tevő Halásztelekkel szemben.

Hat forduló után a Gödöllői SK csapata 10 ponttal, 5-4-es gólkülönbséggel a tabella 7. helyét foglalja el. Következik: Tököl VSK – Gödöllői SK szeptember 26., szombat 16 óra. Ezt megelőzően, szeptember 23-án, szerdán 16 órától a gödöllői együttes a megyei másodosztályú Dunakeszi Kinizsi USE otthonában játszik a Pest megyei Kupa harmadik fordulójában.


A Gödöllői SK mellett ezen a szombaton pályára lépett a GEAC-SZIE alakulata is, amely első pontja(i) megszerzésére készült Pécelen. Ez sikerült, méghozzá úgy, hogy az egyetemi formáció Vitáris Dániel kiállítása miatt az utolsó negyedórában emberhátrányban játszott.

Pest megyei II. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 6. forduló:
Péceli SSE – Gödöllői EAC-SZIE 3-3
(2-3)
Gödöllői gólszerzők: Horváth Zsolt (2), Busai Bence.

Három mérkőzés alapján a GEAC csapata 1 ponttal, 5-8-as gólkülönbséggel 15. a csoport tabelláján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online