Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Motorkerékpáros gépkocsival ütközött Gödöllőn, a Dózsa György úton, szeptember 1-jén, a késő délelőtti órákban. A motoros az ütközés következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba szállították – tájékoztatta hírportálunkat Csámpai Attila. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hozzátette: a gépkocsiban csak a sofőr utazott, aki nem sérült meg a balesetben. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, megszüntették az üzemanyagfolyást, valamint biztosították a helyszínt. Az összetört motor elszállításáról a rendőrség gondoskodott. Fotó: PMKI Gödöllő HTP
Szemtanúk elmondása szerint a gépjármű vezetője a városközpont felől haladt a Dózsa György úton, és balra, ingatlana kapubejárója felé kanyarodott, amikor a szemből érkező, az előtte közlekedő autót viszonylag nagy sebességgel megelőző motoros – állítólag fékezés nélkül – nekiütközött.