Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
NB II. Keleti-csoport, 23. forduló: Rákosmenti TK-Vasló – MAG-LOG Team CFT Gödöllő 3-6 (1-4)
A hazaiak erejéből eddig egy győzelemre és egy döntetlenre futotta a bajnoki idényben, így a csoport utolsó helyén állva fogadták a gödöllői együttest. Azt a csapatot, amely novemberben 10-4 arányban múlta felül őket a Szent István Egyetem sportcsarnokában.
A gödöllői diadalt ezúttal sem „veszélyeztették” a vendéglátók, akik csupán az első félidő közepéig tudták tartani a lépést a MAG-LOG-os legényekkel. Gruber Bálint és Bencsik Roland gólja után Berta Balázs duplája következett. A második játékrészben nem változott a két csapat között a gólban mérhető különbség, mivel Bencsik Roland második találatával, Magyar Zsolt pedig az utolsó percben jegyzett eredményességével ellensúlyozta a házigazdák kétszeri szépítését.
A gödöllői futsalosok 28 ponttal, 109-128-as gólkülönbséggel a 9. helyen állnak a csoport tabelláján.