Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Biztonság az Inviteltől az élet váratlan helyzeteire

2015-03-16 12:44:37

A közel 400 gödöllői ügyfelet is beleértve, túllépte a 7.500-at az Invitel Biztonság Csomag ügyfeleinek száma – derült ki az Invitel legfrissebb adataiból, aminek alapját a telekommunikációs társaság 2015. március 10-i ügyfélállománya képezi. A vállalat egy éve, 2014 februárjában indított el balesetbiztosítási szolgáltatást az Aegon Biztosító együttműködésével. Az Invitel ajánlatával az ügyfelek a teljes családról gondoskodhatnak. A szolgáltatás fedezete ugyanis nem csak az előfizetőre, hanem a vele azonos, állandó lakcímre bejelentett közeli hozzátartozókra is kiterjed.

Lassan magunk mögött hagyjuk a telet és már látványosan hosszabbodnak a nappalok, így egyre szívesebben szervezünk hétvégi kirándulásokat, rövidebb utazásokat.  Az év ezen aktívabb időszakában ugyanakkor a kisebb balesetek bekövetkezésének esélye is megnövekszik, érdemes erre is felkészülnünk. Mindazonáltal nem csak utazás vagy sportolás közben történhetnek balesetek, így egy biztosítás segítséget jelenthet az év 365 napján. Télen a csúszós utak jelentik az egyik legnagyobb veszélyforrást, tavasszal és ősszel jellemzően a kirándulások és a kertészkedés során szerezhetünk kisebb- nagyobb sebesüléseket, míg nyáron a közúti balesetek száma nő meg kiugróan (forrás). A váratlan esemény sokszor, sajnos komoly gondot okozhat a családban, előfordulhat, hogy hosszabb időre a munkából is kiesünk, ilyen esetekben pedig jól jöhet a garantált anyagi segítség.

Szeretteink is biztonságban
A szolgáltatást az Invitel 70 év alatti, lakossági előfizetéssel rendelkező ügyfelei igényelhetik, rendkívül kedvező havidíjért. A balesetbiztosítás a nap 24 órájában a világ bármely országában bekövetkezett káreseményre érvényes, fedezete pedig nemcsak az előfizetőre, hanem a vele azonos, állandó lakcímre bejelentett közeli hozzátartozókra is kiterjed.
- Az Invitelnél büszkék vagyunk arra, hogy folyamatosan megújuló, az előfizetőink kényelmét növelő szolgáltatásokat kínálunk. A telekommunikációs megoldások mellett egyéb eszközökkel is lehetővé tesszük számukra a szabadidő tartalmas és biztonságosabb eltöltését, továbbá a váratlanul bekövetkezett helyzetekben is segítséget nyújtunk a családok számára. A webes böngészést korszerű vírusvédelmi szoftverrel és edukációval, a gyermekek életkornak megfelelő televíziózását gyerekzárral, a káresemények következményének enyhítését pedig ezzel a szolgáltatással támogatjuk. Az Invitel Biztonság Csomag segítséget nyújt ahhoz, hogy a biztosítási összegnek köszönhetően a családok baleset esetén is a lehetőségekhez képest nyugodtan, kényelmesen élhessék életüket. Az Aegon Biztosító szolgáltatása már a tesztidőszakban felkeltette ügyfeleink figyelmét, és továbbra is fokozott az érdeklődés iránta: a közelmúltban igényelt biztosítást a 7.500-dik előfizetőnk – mondta Iski István, az Invitel lakossági üzletágának marketing igazgatója.

Mindent egyben
Az Invitel Biztonság Csomag havidíja bruttó 690 forint, amely az Inviteltől érkező távközlési számla egyik tételeként szerepel, így kiegyenlítése is egyszerű, kényelmes. A részletekről bővebb tájékoztatás a www.invitel.hu/aegon oldalon olvasható, továbbá minden érdeklődőnek készséggel adunk felvilágosítást személyesen az Invitel Pontokban (Gödöllőn a Dózsa György út 1-3. szám alatt) és Invitel Napokon, valamint a 1288-as Infóvonalunkon és online ügyfélszolgálatunkon.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online