Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Éves szinten súrolja az 5 milliót a gödöllői csúcsvezetők illetmény-növekménye

2014-11-12 09:26:01

Az október 12-én megválasztott gödöllői képviselőtestület tagjainak tíz nappal később lezajlott alakuló ülésén elfogadott határozat alapján, a korábbihoz képest éves szinten 4.724.700 forintos többletkiadást jelent a helyi költségvetés számára a csúcsvezetők (polgármester és alpolgármesterek) bruttó illetményének biztosítása. Ennek alapvetően két oka van: az egyik jogszabály-változásra vezethető vissza, a másik pedig arra, hogy – a Gödöllőhöz hasonló népességű településkategóriában nagy valószínűséggel országosan egyedülálló módon – három alpolgármester munkáját kell anyagilag honorálni.

A polgármester illetményét eddig a 38.650 forintos köztisztviselői illetményalap meghatározott szorzataként kellett megállapítani. Ebből következően Gémesi György havi, bruttó illetménye október 22-ig 521.775 forint volt. Az alakuló ülés napján ez az összeg 598.300 forintra emelkedett, ami megegyezik a helyettes államtitkár közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott alapilletményéből, illetménykiegészítéséből, vezetői illetménypótlékából álló illetménye (747.875 forint) összegének 80 százalékával.


Gémesi főállású helyettesei a jogszabály szerint a polgármesteri illetmény 70-90 százalékát kaphatják, míg a társadalmi megbízatású alpolgármester csak „főnöke” illetményének legfeljebb a felére jogosult.
Városunk első emberének nem képviselő helyettese, a Zöld Híd Régió Kft. éléről alpolgármesterré választott Gyenes Szilárd havi, bruttó juttatása (538.500 forint) a maximumot jelentő 90 százalékkal egyenértékű, míg a lokálpatrióta klubos jelöltek közül a választáson legjobban szereplő Pelyhe József havi, bruttó félmilliós illetménye 83,6 százalékos mértékre rúg.
A korábban havi szinten bruttó 490 ezer forintos illetményért alpolgármesterkedő Pecze Dánielnek anyagilag nem jött jól a társadalmi megbízatású jelző, hiszen illetménye 269 ezer forintra csökkent, ami még az adható, 299.150 forintos, 50 százalékos nagyságrendtől is elmarad.

Az új rendszerben a gödöllői topvezetők bruttó illetménye éves szinten 4.724.700 forintos többletkiadást jelent a helyi közkassza számára. Ezt megelőzően Gémesi György, Tóth Tibor és Pecze Dániel alapjavadalmazása 1.511.775 forintos kiadást eredményezett havonta, október 22-étől ez az összeg 1.905.500 forintos összegnek felel meg. A havi plusz kis híján 400 ezer forint.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online