Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Koccintana minőségi száraz Grassalkovich-borral, netán édes Erzsébet királyné nedűvel?

2014-11-04 18:01:15

Az egyik vezető hirdetési portálon megjelentek tanúsága szerint eladó az 1760 körül épült gödöllői présház. Tulajdonosa 316 millió forintot (csaknem 1 millió eurót) kér a 2004-ben állagmegóváson átesett, 730 négyzetméteres kastélyszerű borházért, az 1.028 négyzetméteres, kettős keresztboltozatú, tégla falazatú pincerendszerért, valamint a közel 13 ezer négyzetméteres belterületi telekért. Azt is tudni, hogy az ingatlan korábban szálloda- és vendéglátás funkcióra építési engedéllyel rendelkezett, mi több, egykoron szervesen kapcsolódott a Grassalkovich-kastélyhoz, a borházban rendezett mulatságokon a királyi pár, Erzsébet királyné és Ferenc József is részt vett.

Ha valaki, akkor Varga Kálmán, a Gödöllői Királyi Kastély egykori miniszteri biztosa az átlagosnál lényegesen felkészültebb a helyi épített örökségek történetében. Arra kértük, mondjon véleményt: eretnek ötletnek számítana-e, ha akár állami, akár városi forrást áldoznának a gödöllői présházra?

- Az 1760 körül épült présház Grassalkovich I. Antal uradalmi építészetének egyik, már a kortársak által is dicsért együttese. Igényes kialakítása révén nem csupán gazdálkodásra szolgált, hanem alkalmas volt vendéglátásra is: 1764-ben, például, Mária Terézia főudvarmesterét, Khevenhueller-Mets herceget és kíséretét vendégelték meg itt.
Az L alakú, manzárdtetős épület funkcióvesztése a gödöllői uradalom 1945 utáni megszűnésének következménye. A legutóbbi időkben tervezett hasznosítás (Architekton Rt), mely szerint, műemlék-helyreállítási és restaurátori bázis kapott volna benne helyet, méltó lett volna a présház értékéhez. Mára viszont – bár a helyreállítás megtörtént – ezek a tervek kútba estek, s nagy kérdés, mi lesz a megóvandó épület sorsa.
A magam részéről többféle megoldást is el tudok képzelni (szálloda, üdülő), de az eredeti funkció korszerű megelevenítését tartanám a legjobbnak. A présház lehetne a kastély filiája, amelyben egyrészt manufaktúra (kézműves termékek) és kis tételekben termelő gyógynövénykertészet működik. Másrészt, látogatását bekapcsolhatnák a kastély turisztikai kínálatába. Persze, az igazi az lenne, ha a kastélynak volna saját szőlészete és az épület valóban présház is lenne, ahol a pincékben sorjáznának a hordók. Esélyét látom, hogy ehhez megfelelő földterületek legyenek szerezhetők az állami vagy önkormányzati szektorból, meg kellene próbálni. Kevés gödöllői és turista volna, aki ne kóstolna meg egy minőségi száraz Grassalkovich-bort vagy édes Erzsébet királyné nedűt…


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online