Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Berobbant a motorsport világába Surányi Balázs

2014-10-14 13:06:02

Nem példa nélküli, ha apa és fia egyazon sportágban jeleskedik. Gödöllőn sem egyedülálló az ilyen eset. Az egykoron NB I/B-s kézilabdázó, Surányi Zoltán korábban úgy gondolta, eljöhet az idő, hogy egy csapatban lép pályára Balázs fiával, aki a helyi utánpótlás-nevelésben erősödik. Úgy tűnik ebből a vágyból már nem lesz semmi. Bánatra azonban semmi ok, mert a 8 és fél éves kissrác a motorsportban lépett édesapja nyomdokaiba. A szeptember végén lezárult szezonban voltak olyan futamok, ahol mindketten dobogóra állhattak.

- Gyerekkoromtól hobbim volt a motorozás, a nagybátyám fertőzött meg – ecsetelte az előzményeket Surányi Zoltán. – Arra viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy egyszer versenyezni is fogok. Tavaly ősszel elcsábítottak egy robogóversenyre, ahol „befertőződtem”. Tavaszra már volt versenyrobogóm. Elmentem a barátaimmal egy-két motorozásra, ahol nagyon kapacitáltak, hogy induljunk el a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) égisze alatt lezajló rövidpályás gyorsasági bajnokságon, ami a – magyarok mellett – zömében szlovák és cseh résztvevők miatt nemzetközi minősítésű. Hat versenyhétvégéből áll, versenyenként két futamot rendeznek, az időmérőn kialakult rajtsorrend alapján. Rávettek, kiváltottam a versenyengedélyt, és az ostffyasszonyfai futamon rajthoz álltam, a Scooter 50 racing kategóriában. Az első futamban motorhiba miatt kiesetem, a másodikat viszont – a negyedik helyről rajtolva – megnyertem.

Surányi Zoltán – Gáspár Attila hathatós segítségével elért – sikere az addig is segítő családot még elszántabbá tette. Nem múlhatott el versenyhétvége, hogy ne kísérjék el a pazar hangulatú megmérettetésekre. A kiváló közösségi légkörnek, a hangnak és az izgalmaknak Balázs sem tudott ellenállni, kipróbált egy motort, és innen már nem volt visszaút.
- Előzményként feltétlenül meg kell említeni, hogy Balázsnak már a rugdalózóján is motormárka-feliratok voltak. Két évesen motort vettem neki, három évesen pedig már remekül quadozott. Három motorja és két quadja volt. Aztán, legnagyobb elkeseredésemre, nem érdekelte a dolog. Nem erőltettem, mert úgy gondoltam, az a legrosszabb dolog. Eladtam a járműveket, csak egy motort tartottam meg, hátha. Bejött. Az utolsó előtti, szeptember eleji, dunaszerdahelyi versenyen, néhány hetes felkészülés után Balázs elindult a Yamaha PW 50-es kategóriában. Az első futamban a 7. helyen végzett, a másodikban azonban már nem tudták legyőzni a 9 perc, plusz két körös táv alatt. Ráadásul, mindketten dobogóra állhattunk, mert a Scooter 70-es géposztály második futamában harmadik lettem.


Az idényzáró, szeptember végi, kecskeméti viadalon – miközben versenyszáma második futamában édesapja másodikként ért célba – kategóriája mindkét futamát Surányi Balázs nyerte. Tehetségére felfigyelt a Daróczy Motorsport Egyesület vezetője, Daróczy Attila.  A következő szezonra teljes támogatást biztosít Balázsnak, aki új motort kapott. A Mini GP 4T kategóriában lesz érdekelt, ahol négyütemű, 140 köbcentis blokkal felszerelt, tíz és fél lóerős motorral versenyezhet. Miként vetélytársai is, ezáltal nem az agyontuningolt technika, hanem a gyerekek tehetsége és képessége dönthet a helyezésekről. És ez az ígéretes jövő előtt álló gödöllői motorospalánta malmára hajthatja a vizet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online