Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Harmincmilliós veszteséget generál a rezsicsökkentés

2014-07-31 09:31:37

Július elején állásfoglalás kiadására kérte a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) a gödöllői képviselőtestület tagjait a távhő-szolgáltatás hatósági ármegállapításra vonatkozó javaslatának kialakításához. A városatyák július 31-i, rendkívüli ülésükön tettek eleget a megkeresésnek.

A MEKH levele – egyebek mellett – azt is tartalmazza, hogy szükséges figyelembe venni azt a törvényi rendelkezést, miszerint: október 1-jétől kötelező a távhő-szolgáltatási díjak 3,3 százalékos csökkentésének megvalósítása a lakossági felhasználók részérére, ugyanakkor a támogatással kapcsolatosan nem érdemes önkormányzati állásfoglalást tenni, mivel – törvényi előírás hiányában – nem várható annak figyelembe vétele.

Geiger Tibor, az önkormányzati tulajdonú Gödöllői Távhő Kft. ügyvezető igazgatója olyan tájékoztatással szolgált, hogy az eddig bevezetett 20 százalékos és a további, októbertől esedékes 3,3 százalékos rezsicsökkentés következtében keletkező bevétel-kiesést nem kompenzálja az általa vezetett cég részére megállapított távhő-szolgáltatói támogatás. A közel 30 millió forintos veszteség ellensúlyozása a távhő-szolgáltatói árak (alapdíj, hődíj) emelése útján lenne lehetséges.
Az előzetes számítások alapján, október 1-jétől 26 százalékos, a gödöllői lakosság és egyéb felhasználók körében végrehajtandó díjemelés eredményezne minimális, 2 millió forintos eredményt a társaságnál. Amennyiben azonban a lakossági fogyasztóknál nem lehet díjemelést végrehajtani, úgy az egyéb felhasználóknál 90 százalékos díjnövekedés válna szükségessé, aminek mértéke elfogadhatatlan.

Az ügyvezető véleményét megszívlelve, a gödöllői képviselőtestület tagjai – vita és ellenvetés nélkül – olyan tartalmú állásfoglalást fogadtak el, hogy a Gödöllői Távhő Kft. gazdálkodásában már a 2014. október 1-jét megelőző rezsicsökkentésig érvényes lakossági fogyasztói ár mellett is folyamatosan veszteség képződött. Ezt a veszteséget a nem lakossági fogyasztói árak emelésével kompenzálni nem lehet, mivel ez az érintett fogyasztói körrel szemben súlyosan méltánytalan lenne. Az önkormányzat részéről az lenne az elfogadható megoldás, ha a hatósági ármegállapítás legalább az amortizációs költségek figyelembe vételével történne meg, a közszolgáltatás fenntartásának biztosítása érdekében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online