Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői játékosok is tolták az Eb-döntőbe jutott válogatott szekerét

2014-06-01 20:06:08

Négy győzelemmel és két vereséggel, 14-8-as szettaránnyal az első helyen végzett a TEVA-Gödöllői RC két játékosát, center Széles Petrát (képen első sorban balról a második) és szélsőütő Szakmáry Grétát (első sorban jobbról az első) is soraiban tudó magyar női röplabda válogatott az Európa-bajnoki selejtező második szakasza E jelű csoportjában. Mindez azt jelenti, hogy nemzeti csapatunk – a belga származású Jan de Brandt szövetségi kapitány vezetésével – kijutott a jövő őszi (szeptember 25. – október 4.) belga-holland rendezésű Európa-bajnokságra, ahol 16 együttes rivalizál majd.


A mieink közvetlen Eb-részvételéről a torna zárómeccse döntött. Az Izrael – Franciaország ütközeten a házigazdáknak egy 3-2 arányú vereség is belefért volna, hogy csoportelsők legyenek. A gallok azonban lepipálták őket: 3-0-ra nyertek, így ők játszhatnak pótselejtezőt 2015 májusában, Izrael pedig kiesett.

A magyar női röplabda-válogatott utoljára 27 évvel ezelőtt, 1987-ben vett részt kontinensviadalon, amit eddig 28 alkalommal rendeztek meg. Hazánk korábban 14 alkalommal szerepelt női röplabda Európa-bajnokságon. A legjobb eredményt 1975-ben értük el, akkor ezüstérmet szereztünk. Ezen kívül három esetben (1977, 1981 és 1983) bronzérmes lett Magyarország a kontinens legjobb csapatainak viadalán. Fotó forrása: facebook.com

A magyar csapat Eb-selejtezős eredményei
Moulins (Franciaország)

Május 23.: Magyarország – Izrael 3-1 (21, -17, 17, 18)
Május 24.: Magyarország – Svédország 3-1 (17, 19, -25, 19)
Május 25.: Magyarország – Franciaország 3-0 (22, 21, 15)

Nataniya (Izrael)
Május 30.: Magyarország – Franciaország 1-3 (-20, -25, 17, -22)
Május 31.: Magyarország – Izrael 1-3 (-24, 14, -11, -17)
Június 1.:  Magyarország – Svédország 3-0 (15, 18, 20)

A csoport végeredménye:
1. Magyarország 12 pont (14-8)
2. Franciaország 12 pont (12-7)
3. Izrael 12 pont (13-9)
4. Svédország 0 pont (3-18)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online