Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elengedték a Gödöllői Sport Klub közel 13 milliós tartozását

2014-05-17 16:01:17

A VÜSZI Kft. által üzemeltetett Táncsics Mihály úti sportcentrum legnagyobb bérlője, a Gödöllői Sport Klub 12,8 millió forintos bérletidíj-tartozást halmozott fel az elmúlt időszakban. Az összeget azonban nem kell megfizetni az önkormányzati alapítású gazdasági társaságnak, mivel a helyi képviselőtestület tagjai – 9 igen és 1 nem vokssal, valamint 3 tartózkodással – támogatták azt a polgármester által jegyzett határozati javaslatot, hogy a városvezetés elengedi a VÜSZI Kft. Gödöllői Sport Klub felé fennálló követelését.

A tartozás az indoklás szerint abból ered, hogy a fenntartásához, feladatai ellátáshoz nem elegendő anyagi háttérrel rendelkező klub támogatási források (főként TAO) megszerzésével próbálta kiegészíteni pénzeszközeit, és ebből kívánta fedezni a focipálya használatért megállapított bérleti díjat. A pályázatok azonban nem a vártnak megfelelően alakultak, nem érkezett kellő mértékű támogatás, emiatt a Gödöllői Sport Klub nem tud(ott) ez irányú fizetési kötelezettségének eleget tenni.

A témakör tárgyalása során lezajlott vitában Vörös István (Fidesz) úgy fogalmazott, egyetért a sportszervezetek támogatásával, de ez a javaslat diszkriminatív a többi sportszervezettel szemben, akiknek lehetnek hasonló gondjai, és ők nem kapnak ilyen segítséget az önkormányzattól.
Gémesi György nem osztotta ezt a nézetet, mondván: tulajdonképpen nem tartozás elengedéséről van szó, hanem arról, hogy a városi költségvetésből nem dotált Gödöllői Sport Klub által elnyert TAO-támogatásból megvalósult fejlesztés (új műfüves pálya a Táncsics Mihály úti sportcentrumban) vagyoni értéknövekedésének elismeréséről. A polgármester azt is hozzátette, hogy a klubnak a jövőben fizetnie kell az új pálya használatával kapcsolatosan felmerülő rezsiköltségekhez igazodó bérleti díjat, ami havi nettó 400 ezer forintos tételt jelent.

Pecze Dániel, a Gödöllői Sport Klub elnöke hírportálunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint a sportszervezet utánpótlás labdarúgó szakosztályának gyereklétszáma 320 fő, ami Pest megyében a legmagasabb, és a versenyeztetett csapatok létszáma is a legtöbb a megyében. Összesen 20 edzőt foglalkoztatnak, akik bér- és járulékköltsége eléri a 20 millió forintot éves szinten. A szülők által fizetett havi támogató díj 2008 óta változatlan mértékű, 6 ezer forint, ám a fizetési hajlandóság – a jelenlegi szociális helyzet miatt – alig éri el a 70 százalékot.
Az elmúlt három idényben a Gödöllői Sport Klub mindent egybevetve 39,6 millió forintot fizetett a VÜSZI Kft-nek (2011/2012 23,9 millió forint, 2012/2013 13,25 millió forint, 2013/2014 2,4 millió forint), miközben a TAO-s támogatása folyamatosan csökkent (2011/2012 57 millió forint, 2012/2013 50 millió forint, 2013/2014 30 millió forint).


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online