Alapvetően két helyszínen kínáltak programokat a gödöllőieknek az Államalapítás idei helyi ünnepén. Részben a Művészetek Házában és annak közvetlen környezetében, részben pedig a főtéren követhették figyelemmel az eseményeket az érdeklődők.
Eladja a gödöllői önkormányzat a Mezőkövesd (Zsóry-fürdő) Kisfa utca 6. szám alatti 1.140 négyzetméteres ingatlan rá eső, egynegyed részt képező tulajdoni hányadát, miután a képviselőtestület tagjai elfogadták a Szentendrei Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt bruttó 500 ezer forintos vételi ajánlatát. A dolgozók kikapcsolódását szolgáló objektumot több mint 30 éve létesítették az akkori gödöllői, balassagyarmati, mezőkövesdi és szentendrei városgazdálkodási vállalatok munkatársai, akik két üdülőépületből (képen) álló házat emeltek a területre.
Az utóbbi években gödöllői részről a VÜSZI Kft. üzemeltette a létesítményt. Tulajdonképpen sikerélmény nélkül, mivel a vendégéjszakák számának számottevő csökkenése és a fenntartási költségek növekedése folyamatos veszteséget eredményezett: 2013-ban már több mint 1,3 millió forint volt a működtetés negatív egyenlege. Ráadásul, az ingatlan állagmegóvására jelentős összeget kellene fordítani.
A mezőkövesdi polgármesteri hivatal adóirodájának tájékoztatása szerint a környező utcákban tavaly 2.400 forint/négyzetméter volt az ingatlanok forgalmi értéke. Ha ezt vesszük alapul, a gödöllői résztulajdonú üdülő mintegy 2,7 millió forintot érhet. Ennek negyedrésze nem éri el a 700 ezer forintot. A mostani eladási ár ugyan kevesebb ennél, de nem marad el drasztikusan a realitástól.