A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Nagy tréfamesternek bizonyult az élet a február 22-én, a gödöllői egyetem sportcsarnokában első alkalommal megrendezett amerikaifoci Aréna Kupán. Az előzetes várakozás szekszárdi győzelmet ígért, ám a házigazda szerepét betöltő, hatalmas szívvel és elszántsággal játszó Gödöllő Pirates (Kalózok) csapatának tagjai keresztülhúzták a többiek számítását.
A torna körmérkőzéses szakaszában városunk együttese 14-2-re verte a Vác Pandas alakulatát, 4-2-re múlta felül a Salgótarján Rascals különítményét, 6-0-ra elvérzett a Szekszárd Bad Bones egységével szemben, majd – hosszabbítás után – 14-12-re nyert a Kaposvár Golden Fox gárdája ellen. A döntőben ismét a Somogy megyeiek következtek, akik ellen 13-12 arányú győzelmet arattak a gödöllői kalózok, elhódítva ezzel az első helyet. A harmadik pozíciót a salgótarjániak szerezték meg, a Vác a negyedik lett, míg a szekszárdiak utolsóként zárták a gödöllői Aréna Kupát. A fenti eredménysor után nem volt véletlen, hogy a gödöllőiek két különdíjat is elhódítottak: övék lett a legjobb védősor, és Dániel Attila személyében a legjobb támadójátékosnak járó címet is Kalóz-csapattag érdemelte ki.