Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mindenki megcsodálhatja a gödöllői kastély új látnivalóját, a kultuszkép-óriást

2014-02-21 11:55:13

Tizenegy nappal azt követően, hogy a közel két évig tartó restaurálás után a Gödöllői Királyi Kastélyba érkezett, február 21-én bemutatták és hivatalosan is közkinccsé tették Zichy Mihály (1827-1906) alkotását, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című monumentális olajfestményt.

A csaknem 140 éve készített, mintegy 5 méter magas és 3 és fél méter széles vászonkép történelmi jelentőségét – Deák Ferenc nagyságának kiemelésével – dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ismertette, majd L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, az állami szerepvállalás felelősségét is kihangsúlyozva, elismerően szólt a viharos sorsú műkincs megmentésében közreműködőkről. Ezt követően a rendezvény prominensei egy gomb megnyomásával átadták a nagyközönségnek a jövőben a gödöllői kastély állandó kiállításán, a Habsburg-képgaléria bevezető termében látható remekművet.

Deák Ferenc, a „haza bölcse” 1876. január 28-án hunyt el. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. Temetése előtt három nappal megjelent Erzsébet királyné a ravatalnál, ahol egy koszorút helyezett el, és térdre ereszkedve imádkozott. Két olyan ember találkozott itt, aki a Habsburgok és a magyarok történelmi kiegyezésében (1867) jelentős szerepet játszott. Az esemény hírét rögtön felkapta a sajtó, másnap arról cikkeztek az újságok, hogy ezt a patetikus jelenetet költői és festői módon szükséges volna megörökíteni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az akkor már Európa-szerte ismert Zichy Mihály festőművészt bízta meg, hogy egy reprezentatív festménnyel állítson emlékművet az eseménynek.
A szóban forgó időszakban Párizsban élő Zichy nem volt jelen Deák temetésén, de hogy hiteles képet tudjon készíteni, Budapestre utazott. Találkozott a királynéval, akiről vázlatot készített és megtekintette az általa az eseményen viselt gyászruhát, a temetkezési társaság pedig újra felépítette a ravatalt az eredeti helyszínen. A művész azt a pillanatot ragadta meg a festményen, amint a királyné elhelyezi koszorúját a ravatalon. A nemzet gyászát és a jövőbe vetett hitet a festményen két allegorikus szereplő is megjeleníti: a Haza sír Deák holtteste felett, egy szárnyas Géniusz pedig egyik kezével vigasztalva átöleli a gyászoló Hazát, másik kezével csillagkoszorút tart a királyné felett.


Az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című olajfestményt 1877 nyarán helyezték el a Nemzeti Múzeum 6. képtári termében, az, úgynevezett Habsburg-teremben, a kiegyezés folytonosságának jelképeként. A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől. A legutóbbi időkig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában őrizték, rossz állapotban, hengerre tekerve.
A romos állapotú festmény a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, restaurálása 2012-14 között a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiuma 2,2 millió forintos támogatásával valósult meg, és a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. is hasonló nagyságrendű összeget fordított a megújulási munkálatokra. A monumentális méretű alkotás restaurálásában Csanda Jenő, Bernád István és Orbán Kata festő-restaurátor művészek, Szilágyi Sándor tárgyrestaurátor, Varga Ferenc aranyozó-restaurátor, valamint dr. habil. Szentkirályi Miklós restaurátor szaktanácsadó és Kovács Éva Marianna, a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság történész-muzeológusa közreműködtek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online