Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az aranycsatában fennakadt a Vasason a gödöllői kardcsapat

2013-12-15 18:36:22

Gémesi Csanád egyéniben elért szombati bronzérme után, a Gödöllői EAC kardcsapatára hárult a feladat, hogy minél előkelőbb helyen zárja a WESTEND vívó országos bajnokságot. A helyi klub formációja két évvel ezelőtt első lett, tavaly pedig a második helyen végzett.

A Gémesi Csanád, Gáll Csaba, Bancsics Máté, Mészáros Áron összetételű gödöllői formáció – második kiemeltként – a legjobb 16 között erőnyerő volt a 13 alakulatot felvonultató mezőnyben. A negyeddöntőben az Nagykanizsai TE 1866 együttesével találkoztak a gödöllői fiúk, és 45-27-es eredménnyel könnyedén tudták le a feladatot. A következő kihívást a BVSC első számú egysége jelentette a GEAC-osok számára. Különösebb gondot ez az ütközet sem jelentett: Gémesiék 45-30 arányban győztek, és jutottak be a döntőbe.

Akárcsak az elmúlt két évben, a fináléban az olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal pástra lépett Vasas I. tornyosult leküzdendő akadályként. A fővárosiak túl nagy falatnak bizonyultak, fokozatosan növelték előnyüket, esélyt sem adva az ütközet végére hitehagyottá vált gödöllői kardozóknak, akik közül egyedül a fiatal Bancsics Máté tudott csörtét nyerni. Sovány vigasz: nem kisebb nagyság, mint Szilágyi Áron ellen.
Lássuk, az asszókat sorban: Gémesi Csanád – Szatmári András 2-5, Bancsics Máté – Szilágyi Áron 6-5, Gáll Csaba – Ravasz Etele 3-5, Bancsics – Szatmári 1-5, Gémesi – Ravasz 2-5, Gáll – Szilágyi 3-5, Bancsics – Ravasz 3-5, Gáll – Szatmári 4-5, Gémesi – Szilágyi 2-5. A részeredményeket összeadva, a Vasas 45-26 arányban győzött, és megvédte bajnoki címét. A Gödöllői EAC Navarrete József által irányított csapata ezüstérmet nyert.

Csapatban a GEAC kardozó hölgyei is pástra léptek az országos bajnokságon. A Kerecsényi Fodor Georgina, Nagy Petra, Csordás Lilla, Czinege Annamária alkotta, 10. helyen rangsorolt kvartett a legjobb 8 közé jutásért 45-34 arányban nyert a Kárpáti Rudolf nevét viselő budapesti vívóklub egysége ellen, majd a negyeddöntőben 45-25-re vesztett a BVSC I. alakulatával szemben, és az 5. helyen végzett.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online