Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy félidő alatt döntött a GEAC Püspökhatvanban

2013-12-01 15:58:31

Pest megyei II. osztály, Északi-csoport, 15. forduló:
Püspökhatvan SE – Gödöllői EAC 2-4
(2-4)

A harmadik fordulóból december első napjára halasztották a mérkőzést, és az eddigi eredmények úgy alakultak, hogy a sereghajtóhoz látogatott Sztriskó István csapata. A három pont sorsát – a papírformának megfelelően – egy félidő alatt lerendezték a vendégek. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2. percben a hazaiak kapusa a tizenhatoson kívül utolsó emberként buktatta a gólhelyzetben kilépő Menyhárt Pétert, amiért azonnal piros lapot kapott.

A találkozó első gólját az emberhátrányba kényszerült házigazdák szerezték, majd beindult az egyetemi gólgyár: a térfélcseréig Rákos Balázs háromszor, míg Menyhárt Péter egyszer vette be a püspökhatvaniak kapuját. A vendéglátók dicséretére legyen mondva, hogy ekkor sem adták fel, a 43. percben szépítettek, amivel kialakult a végeredmény.

A Gödöllői EAC csapata 16 ponttal, 24-31-es gólkülönbséggel a 12. helyről várja a tavaszi folytatást.

• November 27-én a Gödöllői EAC együttese érdekelt volt a Pest megyei Kupa 4. körében. Az egyetemi formáció a Pest megyei I. osztályú Csomád KSK csapatát fogadta, és 3-1 arányú vereséget szenvedett, így búcsúzott a sorozattól. A gödöllőiek gólját Rákos Balázs szerezte.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online