Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Követhetetlen volt a Pick Szeged II. irama

2013-11-10 17:01:37

NB I/B. Keleti-csoport, 8. forduló:
Gödöllői KC – Pick Szeged II. 27-39
(12-17)

A honi kézilabdázás egyik fellegvárának második számú csapata gyakorlatilag az európai elithez tartozó szegediek feltörekvő tehetségeit is foglalkoztató társulat, amelynek tagjai közül már többen bemutatkoztak az élvonalban. Sőt, Czina József személyében Bajnokok Ligája meccsrutinnal rendelkező vezéregyéniség is küzdőtérre lépett Gödöllőn, nem szólva a szlovák válogatott kerettag kapus, Tóth Mihályról. Ezt alapul véve, nem igazán lehetett más a gödöllőiek szándéka, mint a tisztes helytállás.

Minimális céljukat hellyel-közzel meg is valósították a gödöllőiek, akik, amíg bírták szusszal, próbáltak tapadni a két, megközelítőleg hasonló képességű sorral játszott látogatókra. A szegediek által diktált iram azonban egy idő után tarthatatlan volt Bartos Gábor egysége számára, ami előrevetítette a hazai fiaskót. A GKC alakulatának tagjai közül Kátai Zsolt eredményessége emelhető ki, ő13 találatig jutott.  Rajta kívül jól teljesített Tóth Bence hálóőr is, aki főleg a mérkőzés első kétharmadában kamatoztatta képességeit.

A Gödöllői KC csapata 0 ponttal, 188-237-es gólkülönbséggel az utolsó, 14. helyen áll a tabellán.

Juniorok: Gödöllő – Pick Szeged II. 35-25
A gödöllői fiatalok kétszer annyi ponttal (8) várták az összecsapást, mint ellenfelük, amely idegenben még nem nyert mérkőzést ebben a bajnoki évadban. A szegediek negatív sorozata nem Gödöllőn ért véget, mivel a házigazdák fegyelmezett játékukkal mindvégig uralták a találkozó eredményének alakítását, és a lefújásig elérték, hogy „közte tíz” legyen a vége.

A gödöllői juniorok 10 ponttal, 229-211-es gólkülönbséggel a 6. helyet foglalják el a táblázaton.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online