Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vállalható Duna-parti fiaskó

2013-10-06 17:29:26

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 8. forduló:
Vác FC – Gödöllői SK 4-1
(1-0)

Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy a közel húsz éve magyar bajnokságot nyert Vác FC és a gödöllői labdarúgó-csapat azonos bajnoki osztályban szerepeljen. Most ez is bekövetkezett. Köszönhetően annak, hogy a Duna-partiak NB II-es licencét az MLSZ tavasszal visszavonta, így a megszűnés elől menekülő házigazdák hosszas huzavona után a Pest megyei I. osztályban kötöttek ki. Tegyük hozzá: másodosztályú játékoskerettel és egykori sikerkovácsukkal, Csank Jánossal a vezetőedzői szerepkörben. Szurkolóik – transzparensen is hirdetett – elvárása egyértelmű: 3 év, 3 bajnoki cím a gyalázat ellen!

A váciak – igazolva képességeiket – magabiztosan kezdték a bajnoki idényt: eddigi hét mérkőzésükből hatot megnyertek és csupán a legutóbbi ütközetük végződött gól nélküli döntetlennel. Ezzel szemben Jenei Sándor tizenegye 3-1-3-as eredményességi mutatóval érkezett Vácra, abban a reményben, hogy nagy csatára készteti a csoportból felfelé kilógó házigazdákat.

Az első félidőben hellyel-közzel sikerült is a gödöllői terv megvalósítása, azzal együtt, hogy a vendéglátók már a 2. percben betaláltak. Ezt követően Jenei Sándor formációja egyenrangú riválisként futballozott az esélyesebb a Vác ellen, egészen a 60. percig. Ekkor kétszer is villantak a hazaiak, amivel némiképp megtörték a gödöllőiek harci kedvét.

Somogyi Levente a 68. percben lecsapott egy lecsorgó labdára, amit ügyes mozdulattal a hazai kapuba továbbított. A szépségtapaszt jelentő vendégtalálatra a váciak néhány perccel a lefújás előtt válaszoltak, így az eredményt tekintve magabiztosan nyerték a mérkőzést, amin – a vereség ellenére – városunk tizenegyének egyetlen csapatrésze sem vallott szégyent.

Nyolc forduló után a Gödöllői SK együttese 10 ponttal, 12-14-es gólkülönbséggel a bajnoki tabella 9. helyén áll.
Következik: Gödöllői SK – Tápiószecső FC (Pest megyei I. osztály, 9. forduló) október 12., szombat 15 óra.


Korai volt a GSK II. öröme


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 7. forduló:
Gödöllői SK II. – Ecser SE 1-2
(0-0)

Az ecseriek úgy érkeztek Gödöllőre, hogy eddigi mérkőzéseiket pontveszteség nélkül tudták le. Legéndi György csapata tehát nem kisebb feladatra készült, mint arra, hogy belepiszkítson a vendégek szeplőtlenségébe.

Egy félidőn át csupán kóstolgatták egymást a riválisok, mezőnyjáték és a kapu előtt rendre elhaló támadások jellemezték a játékot. Nem úgy a fordulást követően, amikor az 51. percben egy remek kiugratást követőn Paragi Péter jóvoltából vezetéshez jutott a GSK II.
Sok idejük azonban nem maradt az örömre a házigazdáknak, mivel az ecseriek nagyobb fokozatra kapcsoltak, és az 58. percben egyenlítettek. Kisvártatva fordítottak is, amihez hathatós segítséget nyújtott a labdát elpasszoló gödöllői védelem.

A gólok számával egyenes arányban nőtt a csontzene is a pályán. A durvább belépőket sárga lappal torolta meg a játékvezető, aki a 83. percben kétszer a piros kártyát is felvillantotta. Előbb a látványosan szabálytalankodó gödöllői Heilmann Lászlót küldte az öltözőbe, majd a vendégek reklamáló védőjének is kijárt a második sárga, és ennek egyenes következménye, a kiállítás.

Hét forduló után a Gödöllői SK II. együttese 10 ponttal, 17-11-es gólkülönbséggel a táblázat 5. helyén áll.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online