Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Kora reggel értesítették a Pest megyei katasztrófavédelmet, hogy Gödöllő és Aszód között, a domonyvölgyi elágazásnál súlyos közlekedési baleset történt, két személy életét vesztette.
A szerencsétlenség a 3-as főút 37-es kilométerszelvényénél reggel fél hét körül következett be, ahol két személyautó – eddig tisztázatlan körülmények között – frontálisan ütközött. A járművekben összesen hat beszorult sérült volt, őket a a gödöllői és aszódi hivatásos tűzoltók mentették ki. A gépkocsikat feszítővágó berendezés segítségével bontották meg, így tudták kiemelni az összeroncsolódott járművek fogságába esett személyeket. A műszaki mentés és a helyszínelés idején teljes az útzár az érintett szakaszon. A baleset két, 35 éves sóshartyáni férfi életét követelte. Az áldozatokon kívül négyen megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. Egyikük, egy 30-35 év körüli férfi állapota válságos, őt mentőhelikopter vitte el a helyszínről. Az útzár idején az M3-as autópálya ingyenesen használható. Fotó: MTI
A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínelést és a műszaki mentést 10.30 órakor befejezték, a korábban bevezetett teljes útzár megszűnt. A baleset körülményeit a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.