Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Budai Gyula: hazudnak, akik azt mondják, hogy a rezsicsökkentés nem ér semmit

2013-09-18 09:05:03

Szeptember 17-én rezsicsökkentést támogató gyűlést tartott Gödöllőn dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Vécsey László, a gödöllői központú Pest megyei 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője. A Fideszes politikusok a rendezvény előtt sajtótájékoztatót tartottak, és hírportálunk munkatársának kérdésére is válaszoltak.

Budai Gyula gondolatébresztő felvezetését azzal kezdte: 2010 májusában az előző szocialista-liberális kormányok úgy hagyták rájuk a kasszát, hogy annak kulcsát is magukkal vitték. Gazdaságilag szétzilált volt az ország. Görögország szintjére sodródtunk és ebből a helyzetből kellett felállni. Hogy miért most lett aktuális a rezsicsökkentés? A válasz nagyon egyszerű: meg kell nézni Magyarország jelenlegi gazdasági mutatóit.

Az államtitkár kifejtette, a rezsicsökkentést országosan támogató 2,2 millió aláírás – köztük a gödöllői térségből érkezett mintegy 23 ezer – arra enged következtetni, hogy az emberek jó része elkötelezett az intézkedés mellett.
- Azok a szocialista és liberális politikusok – és itt, most elsősorban Bajnaira és Mesterházyra gondolok –, akik azt mondják, hogy a rezsicsökkentés nem ér semmit, azok hazudnak. Nekik nem a saját jövedelmükből kell kiindulni, hanem abból, hogy az országban élnek náluk szerényebb jövedelemmel rendelkező emberek – szögezte le Budai Gyula. Majd egy sporthasonlattal élt: a mostani ellenzék jó része nyolc évig kormányon volt, ha úgy tetszik a pályán játszott. Akkor nem tettek semmit a problémák megoldásáért, most meg a partvonalon kívülről kiabálnak be.


Hírportálunk arra volt kíváncsi, mi történik azokkal az önkormányzati tulajdonú vagy érdekeltségű közszolgáltatókkal, akik bevételtől esnek el a rezsicsökkentés miatt, ezért nem tudják egyéb irányú fizetési kötelezettségeiket teljesíteni, netán a szolgáltatás biztonságos ellátáshoz szükséges fejlesztéseket végrehajtani. Konkrétan a Gödöllői Távhő Kft. és a hulladékgazdálkodásban érintett Zöld Híd Régió Kft. helyzetét említettük. Ez utóbbinál – például – azt, hogy a rezsicsökkentés egy főre vetítve éves szinten mintegy 800 forintos megtakarítást jelent az embereknek. Megéri-e? Illetve, ha gazdaságilag bajba kerülnek ezek a cégek, helytáll-e a kormány?

Budai Gyula elismerte, nem nagyon lát bele ezeknek a cégeknek a működésébe. Azonban hozzátette: azt gondolja, minden bizonnyal a megfelelő csatornákon jelzik majd, ha bajba kerülnének. Azt viszont semmiképp nem szeretnénk, hogy csődbe menjenek.
Vécsey László annyival egészítette ki az államtitkári választ, hogy ha szükség lesz rá, belső átvilágítással meg kell nézni az árképzés módszerét, ami akár működési tartalékokat is feltárhat. A kormányzati szándék egyértelmű: a közszolgáltatást és annak színvonalát fenn kell tartani, ha másképp nem, úgy, hogy a problematikus társaságok helyébe újak vagy más, ugyanolyan tevékenységet végzők lépnek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online