Alapvetően két helyszínen kínáltak programokat a gödöllőieknek az Államalapítás idei helyi ünnepén. Részben a Művészetek Házában és annak közvetlen környezetében, részben pedig a főtéren követhették figyelemmel az eseményeket az érdeklődők.
Miként íz elmúlt két évben, idén is lesz Gödöllőt képviselő ló és lovas a szeptember 20-22. között a fővárosi Hősök terén immár hatodik alkalommal megrendezendő Nemzeti Vágtán. Városunkért Deli János Péter száll harcba, aki a domonyvölgyi Lázár Lovaspark kötelékébe tartozó Gátőr (Akitos Nonius 28) nyergében néz szembe a kihívással.
Szeptember 21-én, szombaton 13.30 órától tizenkét előfutamot rendeznek, futamonként hat versenyzővel. Minden futam első és második helyezettje jut tovább a vasárnap 11 órakor rajtoló középfutamokba. Itt négy darab ötfős és egy négyfős megmérettetés zajlik majd le, és csak a győztesek lesznek érdekeltek a 17.30 órakor kezdődő döntőben. A finálé első helyezettje 5 millió forintot nyer, valamint megkapja a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát.
A Gödöllőt képviselő versenyző az utolsó, 12. előfutam 4-es pályájára nyert besorolást. Riválisai Súr (a Balatoni Vágta 2. helyezettje), Szentkirály (alanyi jogon), Ágasegyháza (a Hírös Vágta 1. helyezettje), Győrság (a Kisalföld Vágta 2. helyezettje) és Sepsiszentgyörgy (Székely Vágta indulója, alanyi jogon) lovasai lesznek.