Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Sokan vagyunk, de tudunk egymásról?

2013-06-26 18:56:37

A gödöllői klíma-klub legutóbbi találkozóján az Átalakulásban című filmet néztük meg, amiben olyan embereket, közösségeket ismerhettünk meg elsősorban az Egyesült Királyságból, akik szerint a klímaváltozás enyhítése, a klímaváltozás hatásaira való felkészülés és az energiaválság – főleg a kőolaj csúcs (peak oil) – kezelése nem várhat kizárólag egyezményekre és politikusokra. Ezért a saját környékükön, a barátokkal, szomszédokkal együtt próbálnak kialakítani egy ésszerűbb, fenntarthatóbb – és, ami fontos, fosszilis erőforrásoktól minél nagyobb mértékben független – életvitelt.

Az Átalakuló városok mozgalom rohamosan nő. Világszerte több mint 300 helyi közösség döntött úgy, hogy nem vár a politikusokra, maguk elkezdik saját lakókörnyezetük, településük újjászervezését. Újragondolják élelmiszer-ellátásukat, a közlekedést, az energiaellátást, oktatási rendszert, néhol még a pénzrendszert is. Ezek mindegyikére láttunk működő jó példát a filmben, majd a téma kapcsán bemutattunk néhány hazai „átalakulós” kezdeményezést is. Például: Hajdú-Bihar megyében a toldi biobrikett brigádot, Kispest kerületében az Energiahatékony Wekerle kezdeményezést, a Wekerlei Bolhapiacot, Tolna megyében, Nagyszékely faluban a KÖRTE – Közösségi Önellátásra Ráhangoló Tudatos Együttműködést, Budapest 7. és 8. kerületében működő GrundKertet (közösségi kertek) és a Zöld Szentgotthárd kezdeményezést. A felsorolt magyar kezdeményezésekről további információ a gödöllői klíma-klub honlapján található, a Gödöllői klíma-klub, Klub beszámolók menüpontban.


Elgondolkodtunk, hogy a filmben felvetett téma mennyire és miben aktuális Gödöllőn és környékén, valamint a jelenlévők milyen hasonló, helyi kezdeményezésekről tudnak. Az alábbiakban a gödöllői kezdeményezéseket szeretnénk megosztani, mert elámultunk, hogy milyen sokról tudunk, ugyanakkor meglepődtünk, hogy milyen sokról ezek közül a klubon résztvevők közül is csak kevesen tudnak. Íme, a lista:
• Iskolakert Staféta program
REGINA Kert, permakultúrás kertészkedés
• Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács (G7), a fenntartható, helyi élelmiszer-termelés és -fogyasztás előmozdításáért

• Helyi és bioélelmiszer beszerzési lehetőség: gödöllői Szatyor és Kicsi Szép Bolt (facebook közösségi oldal), több helyi termelőtől közvetlenül online vagy személyesen

• Élelmiszercserélő szombatok a Kicsi Szép Bolt kertjében (csak saját készítésű/termelésű élelmiszerek)

„Adj egyet ajándékba!” támogatási, adományozási lehetőség, szintén a Kicsi Szép Boltban

• Közös élelmiszer vásárlás szervezése: Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete

• Helyi élelmiszer felhasználása, a termelők népszerűsítése, például, étlapon (Waldorf iskola konyhája, Solier kávézó és étterem)

• Helyi élelmiszer fesztiválok: Helyi Élelmiszer Fesztivál (2013 május), arató fesztiválok a G7 szervezésében, betakarítási ünnepek (számos alkalommal a Nyitott Kert Alapítvány és a babati bio tangazdaság szervezésében)

• Kerékpáros klub: Magyar Kerékpárosklub Gödöllői Területi Szervezete, kerékpárosbarát Gödöllő

Gödöllői klíma-klub (energiatakarékos, környezetbarát, „kislábnyomos” mindennapi élet, mag- és palánta-cserék, feldolgozott kerti termények cseréje

• Adománybolt, használt dolgok újrahasznosítása jótékonysági céllal (korábban REGINA Fórum, ma REGINA garázs-bazár)

Szeretnénk kiemelni, hogy a lista közel sem a teljesség igényével készült, így mindenképp kiegészítésre, esetlegesen javításra szorul. Ezért nagyon szívesen fogadjuk, ha olvasóink felhívják figyelmünket – info@greendependent.org (Vadovics Edina) – továbbiakra. Érdeklődéssel várjuk az információkat további pozitív, helyi, közösségi kezdeményezésekről, hogy a későbbiekben mindenkivel megoszthassuk.
Vadovics Edina, Gáll Veronika
GreenDependent Egyesület, gödöllői klíma-klub


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online