Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő megtartja tagságát a kistérségi társulásban

2013-06-20 10:08:52

Május 10-én összeült a Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa, és elfogadta a továbbműködésről szóló társulási megállapodás módosítását. A 2007 januárjában megalakult szervezethez Gödöllőn kívül további tizenegy, környékbeli település (Csömör, Dány, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Vácszentlászló, Valkó és Zsámbok) tartozik.

A vonatkozó jogszabály értelmében a társulás tagönkormányzatainak június 30-ig minősített többséggel dönteniük kell a társulási megállapodás módosításának jóváhagyásáról, vagy arról, hogy az év utolsó napjával kilépnek a társulásból. Június 13-i rendkívüli ülésükön a gödöllői városatyák – 9 igen és 2 nem szavazattal – úgy határoztak, hogy településünk önkormányzata továbbra is tagként kíván tevékenykedni a szervezetben, ami – többek között – a turizmus, a sport, a kommunikáció, a közös pályázati részvétel, az esélyegyenlőség, a közbiztonság, a kultúra, a kistérségi fejlesztés és a civil szerveződések területén történő együttműködés megvalósításában érdekelt.
A gödöllői képviselőtestület tagjai arról is határoztak, hogy az állami finanszírozást nem élvező Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás ülésein a város delegáltja a polgármester, akit akadályoztatása esetén alpolgármesterei helyettesítenek.

A két ellenszavazat a Fideszes képviselőktől származott, akik firtatták a társulási tagság fenntartásának szükségességét, mondván: a települések közötti együttműködés e nélkül is megvalósítható. Velük ellentétben Gémesi György rendkívül fontosnak ítélte a szervezet működését, amiből elmondása szerint csupán Szada kíván kilépni, ahol Vécsey László a polgármester.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online