Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Piros lap nászajándékba

2013-05-05 19:00:31

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Nyugati-csoport, 22. forduló:

Gödöllői SK II. – Őrbottyán KSE 1-1 (0-1)

A hazaiak annak tudatában léptek pályára, hogy győzelmükkel fontos lépést tesznek a bronzérem felé, mi több, sikerük esetén akár a fényesebb medália és elérhető közelségbe kerül számukra. Be is indult a gödöllői társulat a találkozó elején, és ordító ziccerei alapján 20 perc alatt 3-4 gólos vezetést is szerezhetett volna Legéndi György alakulata. A megnyugtató előny helyett azonban a foci íratlan törvényszerűségével kellett szembesülniük a házigazdáknak, nevezetesen azzal, hogy az őrbottyániak az első valamirevaló lehetőségüket kihasználták. Tetőzte a Gödöllő II. gondját, hogy a 40. percben – a május 11-én a boldogító igen kimondására készülő – Heilmann László megkapta második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

Negyedóra telt el a második félidőből, amikor a vizitálók egyik játékosa sérülés miatt önszántából leballagott a küzdőtérről, és mivel vendégoldalon nem volt csereember, lenullázódott a gödöllőiek emberhátránya. Harcoltak, küzdöttek a hazaiak, hogy egalizálják az eredményt, de egy ideig csupán az ordító lehetőségekig jutottak. Gólínségük a 79. percben tört meg, amikor Pintér Tamás bal oldali szöglete után Szekeres László néhány lépésről az őrbottyáni kapuba fejelte a játékszert. A lefújásig mindkét oldalon dönthettek volna a három pont sorsáról, de – néhány kapusbravúrt leszámítva – ekkor is érvényesült az egész ütközetre jellemző pocsék helyzetkihasználás.

A Gödöllői SK II. együttese 36 ponttal, 38-32-es gólkülönbséggel a táblázat 3. helyén áll.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online