Minden idők egyik legfeszültebb, ugyanakkor leginkább tanulságos közmeghallgatása zajlott le Gödöllőn a városi könyvtárban november 16-án, az esti órákban. A valamivel több mint háromórás, a hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a MOL által elnyert koncessziós szerződés tükrében címmel meghirdetett nyilvános eseményen a témakörhöz hozzászólt dr. Henkei Viktória, a Hely az Érték Városvédő Egyesület 2019-es polgármester-jelöltje, aki mondandóját azzal zárta, hogy „az egész város egy mocsok”.
Hírportálunk értesülése szerint március 7-én, csütörtökön Gödöllőre érkezik az Indonéz Köztársaság Magyarországra akkreditált egykori, 2007 februárjától 2010 szeptemberéig hazánkban szolgálatot teljesítő nagykövetének felesége, Parodang Sihombing asszony.
A vendég és delegációjának látogatása idején a megszokottnál nagyobb rendőri jelenlétre, valamint 14 és 16 óra között részleges lezárásokra lehet számítani a belvárosban, a főtér, a kastély és a Művészetek Háza környékén. Ez utóbbi helyszínen délután 4 órakor kezdődik a Nőnapi ajándékkosár első előadása, amit díszvendégként tekint meg a diplomatafeleség. A korlátozás főként a gyalogosforgalmat érintheti, és szúrópróbaszerűen igazoltatásokra is elképzelhetők.