Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A palotakertiek megtartanák a HÉV-megállót

2013-03-02 14:38:36

Bő egy hónapon belül másodszor rendeztek lakossági fórumot a gödöllői HÉV-vonal városi szakaszának komplex fejlesztési koncepciójáról. Március első napján a Városháza földszinti nagytermében győzködték egymást a szakemberek és az érdeklődők.

A január 23-ára meghirdetett, igencsak gyér lakossági érdeklődés mellett lezajlott első fórumon a szakemberek azt a változatot favorizálták, aminek eredményeképpen megcserélődne a HÉV és a 3-as főút nyomvonala, méghozzá úgy, hogy a vágányok a Tessedik Sámuel utcánál a főút felett kereszteznék a Szabadság utat, és a kastélyhoz (is) közelebb kerülve, a bútoráruház környékén egy ívkorrekcióval érnék el a végállomást. Ezzel szemben a hozzászólók közül többen is amellett érveltek, hogy inkább kerüljön a HÉV a föld alá, vagyis, létesüljön egyfajta kéregvasút a városban.

A fejlesztéssel kapcsolatos észrevételeket január 19-ig lehetett eljuttatni az illetékesekhez. Úgy tudjuk, jó néhány olyan javaslat érkezett, aminek aláírói az utóbbi, hosszabb távra megnyugtató megoldást jelentő, a szerelvényeket a föld alá verzió mellett tették le voksukat, és indítványozták, hogy erről egy megismételt lakossági fórumon konzultálhassanak. Erre március 1-jén nyílt lehetőségük.

A szakemberek ismét felvázolták a négy, szóba jöhető verziót, ám prezentációjuk ezúttal nem olyan részletesen, mint az első fórumon. A lényeg azonban nem változott: a lokálpatrióta klubos többségű városvezetés, és a velük egyetértő hozzászólók továbbra is kitartottak a szerintük költséghatékonyabb, a HÉV és a 3-as főút nyomvonalát megcserélő változat mellett. Egyfajta bebetonozottsági érzetet keltve, az is kiderült, hogy ez a megoldás – nem biztos, hogy véletlenül – találkozik a több évvel ezelőtt kidolgozott városfejlesztési elképzelésekkel, aminek része az Ady sétány esetleges lezárása is.

A mintegy 30 fős hallgatóságból valamelyest többen voltak, akik a kéregvasút-szerű vagy ahhoz közeli elképzelés mellett tették le voksukat, mondván: ez teljes körűen oldja meg az összes problémát és ár/érték arányát figyelembe véve is ez tűnik a leginkább ésszerűnek. Hangot kapott, hogy nem támogatható fél megoldás és olyan elképzelés sem, ami a lakosság igényét figyelmen kívül hagyja. A Palotakerten élők közül többen is kihangsúlyozták: ne terheljenek rájuk nagyobb forgalmat és zajt, valamint ne vegyék el a HÉV palotakerti megállóját. Ezen felül felmerült, hogy a forszírozott verzió megvalósításával igencsak nehézkessé válik a buszpályaudvar és a Művészetek Háza parkolója közös ki- és bejárójának gépjárművel történő átjárhatósága.

A vélemények meghallgatását követően, Gémesi György polgármester – annak ellenére, hogy korábban kétszer is elutasította Vörösi István Fideszes önkormányzati képviselő erre irányuló kérését – bejelentette, hogy a városban élő szakemberek közreműködésével szakmai egyeztetés tartanak az ügyben, előreláthatólag a jövő héten.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online