Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ki(k)nek az kezében van Gödöllő gyeplője?

2012-12-30 17:27:44

Sok minden történt már Gödöllő életében, de olyan még nem, hogy az önkormányzati éra bármely választási ciklusán belül alpolgármestert cseréljen a városvezetés. A 2010 óta tartó időszak történelmi, január 2-án már a második polgármesteri „alátét” személye változik a korábbi helyettes lemondása miatt.

A gödöllői alpolgármesteri tisztségtől való megválás folyamatát Pintér Zoltán nyitotta meg, aki idén február utolsó napjától dobta be a törölközőt. Utódja Tóth Tibor lett. Bő háromnegyed év elteltével Fábián Zsolt társadalmi megbízatású alpolgármester is a lemondás mellett döntött, aminek okát az érintett nem fejtette ki. Igaz, hitelt érdemlően más sem, ezért nem véletlen, hogy elindultak a találgatások: talán léket kapott a lokálpatrióta klubos hajó?

Nem valószínű. A szóbeszédekből azonban olyan kép körvonalazódik, hogy Gémesi György holdudvarának fiatalabb, bizalmas „harcosa(i)” – miközben úton-útfélen ajnározzák a „főnököt” – igencsak keverik a kártyákat. Egy, neve elhallgatását kérő olvasónk úgy fogalmazott, hogy számára már többször feltűnt, mintha nem is Gémesi kezében lenne a városi folyamatok irányításának gyeplője, hanem a (fel)törekvő háttéremberekében…

Fábián Zsolt lemondásával megindultak a találgatások az utódlásról is. Pletyka szinten eddig egy nevet lehetett hallani. A 35 éves Pecze Dánielét, aki egyéni képviselőkként (3. számú választókerület) tagja a gödöllői önkormányzatnak és betölti a sportügyi tanácsnoki funkciót is. Emellett több gödöllői, nyolc számjegyű TAO-támogatásban részesülő sportszervezet elnöke, és elnökségi tagja, illetve egyéb civil szervezetekben is akad meghatározó titulusa. Irányítja a tavaly tavasszal életre hívott Gödöllői Sportszövetséget, amely ebben az évben 4 millió forintos önkormányzati dotációt élvez.

Olyan híresztelések is felröppentek Peczével kapcsolatosan, hogy képviselői tiszteletdíján kívül jólfizető státusza van a Hajós iskolában. Megpróbáltuk elejét venni a szóbeszédnek, és megkérdeztük Pecze Dánielt: valóban ő lesz-e Fábián Zsolt utódja és tényleg van-e állása a Hajós iskolában?
A lokálpatrióta klubos városatya első kérdésünkre egy, a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatából szárazó idézettel válaszolt, miszerint: az alpolgármester személyére kizárólag a polgármester tehet javaslatot. Ehhez annyit fűzött hozzá, hogy „polgármester úr javaslatát január 2-án kívánja nyilvánosságra hozni, ezen döntését maximálisan tiszteletben tartom”.
Arra a felvetésre, amennyiben igaz, hogy a Hajós iskolában jólfizető státusza (állása) van, és ha alpolgármester lesz, megszűnik-e ez a jövedelemforrása, Pecze Dániel annyit írt: jelen kérdés a fentiek tükrében okafogyottá vált.

Január 2-án, reggel mindenre fény derül. Sokat sejtető, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosításával indul a rendkívüli testületi ülés. A határozati javaslat szerint kikerül az szmsz-ből, az a passzus, miszerint: a gödöllői képviselőtestület egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg, a másik alpolgármestert pedig nem saját tagjai közül választja meg. Az új rendelkezés-tervezet úgy szól: a képviselőtestület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online