Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Robbanótest-felismerő tanfolyamra járnak a hulladékválogatók

2012-11-15 21:53:15

Az már a csütörtök esti közmeghallgatás előtt órákkal eldőlt, hogy a gödöllői önkormányzat közszolgáltatóként 2013-ban is a Zöld Híd Régió Kft-t bízza meg a települési hulladékszállítási feladatok ellátásával. A területet érintő további aktuális kérdésekről pedig – a polgármesteri hivatal földszinti nagytermében zajló festményvásár miatt – a Művészetek Háza Gödöllő épületének konferenciatermében értesülhettek a rendezvényre ellátogatók.

Az évente legalább egyszer kötelező közmeghallgatás fő napirendje idén a hulladékgazdálkodás aktuális kérdésköre volt Gödöllőn. Mivel a várost irányító grémium reggeli ülésén már fogadtak el ezzel kapcsolatos határozatokat a városatyák, nem mindenki számára bizonyult újdonságnak, hogy jövőre 5,5 százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja településünkön. A tarifa növekedését – ami 1,5 százalékkal elmarad a szakterületen 2013-ra prognosztizált inflációs rátától – még befolyásolhatja a kihirdetés előtt álló új hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott lerakói járulék mértéke.

Leszámítva a hivatalból ott lévőket, a lakosság köréből nagyon kevesen hallgatták végig Gyenes Szilárd tájékoztatóját. A Zöld Híd Régió Kft. ügyvezető igazgatója általában és – a hat (!) kérdező kíváncsiságát kielégítve – konkrétabban is felvázolta két éve működő, 106 települést tömörítő önkormányzati hulladékgazdálkodási rendszer lényeges elemeit. A direktor szóba hozta az új törvény elfogadása körül kialakult csúszásból adódó bizonytalanságokat, és utalt arra is, hogy 44 végrehajtási utasítás társul a leendő jogszabályhoz. Elhangzott, hogy a jövőben a Nemzeti Adó és Vámhivatal hatáskörébe tartozik majd a felhalmozott díjhátralék beszedése, miként az is, hogy 2014 közepétől mindenhol kötelező lesz a hulladékudvar. Gödöllőn – a környező utcákban élők heves tiltakozása ellenére – már van ilyen, de bizonyos, a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó engedélyek hiányában egyelőre nem érdemes üzembe helyezni.

Gyenes Szilárd többször is hangsúlyozta, hogy az általa irányított, nyereséget nem képező gazdasági társaság elsődleges célja a lakosság kiszolgálásának folyamatos javítása. Ebbe beletartozik a komplex szolgáltatás biztosítása is, ami a települési szilárd hulladék – akár háztartásonkénti – szelektív gyűjtését és a zöld hulladék elszállítását egyaránt magában foglalja. Cége arra törekszik, hogy egy adott napra próbálja időzíteni minden hulladék elvitelét, így a lakosságnak nem kell azon gondolkodni, hogy melyik napon, milyen hulladékot kell a kapu elé kitenni.

A háztartásonkénti szelektív hulladékgyűjtés meghonosítása a lakótelepi társasházakban is cél Gödöllőn. Valószínű azonban, hogy ezen városrészeken az üveg szelektív gyűjtése a hulladékszigeteken marad, a lakásokban csak a papírt és a műanyagot gyűjthetik majd a 110-120 literes, ingyenesen beszerezhető zsákokba. A zsákokkal kapcsolatosan problémaként merült fel, hogy azok nem tartósak. Ez azért van így, mondta az igazgató, mert gyors lebomlásuk érdekében fő alkotóelemük a kukorica-keményítő.

- Panasz vagy észrevétel esetén, szóljanak be az ügyfélszolgálatra – kérte a jelenlévőktől Gyenes Szilárd, aki hozzátette, hogy minden, a szolgáltatás hiányosságára vonatkozó bejelentést szinte percek alatt ellenőrizni tudnak, hiszen a járműveken műholdas követőrendszer (GPS) van. A cég ad a megítélésére is, hiszen nem engedhető meg a tiszta autóba ülő, szépen felöltözött kollégáknak, hogy elpöcköljék a csikket. A válogatóüzemben dolgozóktól viszont elvárható, hogy azonosítsák a veszélyes tárgyakat, ezért ők robbanótest-felismerő tanfolyamra járnak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online