Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hátrányból verték a Tárnokot

2012-09-15 19:04:21

Miután a múlt vasárnapi fordulóban Pécelen megtört a Gödöllői SK 176 napos nyeretlenségi sorozata, a hazaiak bizakodhattak abban, hogy megindul a csapat szekere. A helyi tizenegy győzelmi reményét táplálhatta, hogy az előző évad tavaszi összecsapásán a GSK 3-0-ra nyert riválisa ellen a Táncsics Mihály úti sportcentrumban.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 5. forduló:
Gödöllői SK – Tárnok KSK 2-1
(1-1)

Némiképp meglepő volt, hogy Lilik Pál edző több, korábban a kezdőcsapatból kirobbanthatatlan játékost is a kispadra ültetett. Köztük a házi gólkirály Nagy Rolandot is. Mint kiderült, taktikai megfontolás vezérelte a trénert, aki a fiatalabbakra bízta a tárnokiak fizikai felőrlését.

A 28. percben még nem az látszott, hogy a szakvezető elképzelése beválik, hiszen a vendégek egy bal oldali ajándék-szabadrúgásból a kapu elé ívelték a labdát, amit védőjük a gödöllői hálóba fejelt. A bekapott találat szerencsére nem törte meg városunk alakulatát, amely a hátrány ledolgozása érdekében addig szegezte kapujához ellenfelét, amíg a 45. percben Bánki Edömér a tizenhatos környékén ide-oda pattogó játékszert a gólvonalon túlra juttatta.

Szünet után is a házigazdák szorgoskodtak többet, aminek az 57. percben meg is lett az eredménye. Oszvári Tamás jobb oldali szögletrúgására a váci juniorcsapatból leigazolt Jakab Tamás érkezett pontosan, és néhány méterről védhetetlenül fejelt a tárnoki kapuba. Mivel a folytatásra jellemző mezőnyküzdelem során egyik csapat sem tudott változtatni az álláson, a fehér mezben játszott gödöllői együttes örülhetett a lefújás pillanatában.

Öt forduló alapján a Gödöllői SK együttese 6 ponttal, 5-10-es gólkülönbséggel a bajnoki tabella 11. helyén áll.
Következik: Gödöllői SK – Kisnémedi MSE szeptember 22., szombat 16 óra. Táncsics Mihály úti sportcentrum.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online