A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Április 25-én. stratégiai megállapodás keretében újította és erősítette meg a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Honvédelmi Minisztériummal korábban – még a jogelőd Szent István Egyetemmel – megkezdett közös munkát. A hatékonyabb együttműködést ösztönző dokumentumot dr. Gyuricza Csaba rektor és dr. Kutnyánszky Zsolt, a szaktárca haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára látták el kézjegyükkel Gödöllőn, a Tudástranszfer Központban.
Vereséggel zárult idegenbeli debütálása után adódott a kérdés: hogyan mutatkozik be a gödöllői tizenegy hazai környezetben, az első fordulóból hétközi játéknapra halasztott ütközeten?
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 1. forduló: Gödöllői SK – Veresegyház VSK 0-3 (0-3)
Egy szóban összefoglalva: pocsékul. Miközben a fehér mezben játszó gödöllőiek derekas próbálkozásai rendre elhaltak a veresi tizenhatos előtt, a 27. percben a vizitálók egy bődületes erejű, jól helyezett szabadrúgásgóllal vezetéshez jutottak. Ezt követően összehozott egy frappáns és sikeres támadást a hazai gárda, ám korai volt az öröm, mert a találatot a játékvezető lesállás miatt nem adta meg.
Az igazi feketeleves az első játékrész utolsó perceiben következett el Lilik Pál csapata számára, hiszen a vendégek a 44. percben egy gyors támadásból, majd egy perccel később az elmélázó gödöllői kapus, Bódi Péter hathatós segítségével gyakorlatilag eldöntötték az akár regionális El Classico-nak is titulálható meccs sorsát.
A térfélcsere után már alig történt említésre méltó esemény: ha csak az nem, hogy egy hazai lövés a veresi kapufáról a mezőnybe pattant. A látogatók nem nagyon erőltették előnyük növelését, városunk alakulata pedig képtelen volt váratlant húzni, hogy mérsékelje több szempontból is elgondolkodtató fiaskója mértékét.
Két forduló alapján a Gödöllői SK együttese 0 ponttal, 1-6-os gólkülönbséggel a bajnoki tabella utolsó előtti, 15. helyén áll.