Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A tenisz apró gödöllői bajnokai

2012-08-07 16:57:23

Mozgalmas napokon, heteken vannak túl azok a fiatalok, akik a nyárból eddig eltelt időszakot a tenisznek szentelték, és a gödöllői Kiskastély Tenisz Klubban tanulták a sportág alapjait, illetve korosztályos versenyeken értek el szép sikereket.

A nyár folyamán a gödöllői Kiskastély Tenisz Klubban szervezett táborok keretében nagyon sok kisgyerek ismerkedett meg a tenisz örömeivel.  Hatalmas teljesítmény már maga a tény is, hogy az aprótalpúak a nagy hőségtől sem zavartatva, jó hangulatban, kitartóan ütögették a labdát, akár egész nap.

Azok a fiatalok, akik már több éve űzik ezt a sportot, több alkalommal is bizonyították rátermettségüket, ügyességüket. Egyikük, a hat éves kora óta teniszező Péter Soma a június végén, Dunakeszin megrendezett korosztályos megyei bajnokságon szerezte meg az első helyet. Rosenfeld Miklós és Simara János tanítványa az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött technikai tudásban és kitartásban is, így igazán megérdemelte első jelentős győzelmét, amit reményeink szerint több is követ majd.

Júliusban a gödöllői Kiskastély Tenisz Klub szervezett országos Play&Stay versenyt, amin hazai sikerek is születtek. A felső képen látható Kőszegi Dominik – a maga hét évével – az első helyen végzett korcsoportjában, majd megnyerte az egy évvel idősebbek viadalát is. Ez azért nagy szó, mert a Play&Stay szabályai alapján korcsoportok szerint változik a pályaméret és a labdanagyság. Domi azonban ettől nem jött zavarba, mindkét megmérettetést szettveszteség nélkül zárta.

Alexa Eszter ugyancsak kiemelkedően jó eredményt nyújtott, hiszen a fiúk között is csak egy legyőzőre talált, ezáltal ezüstérmes lett. Mindkettőjük felkészítését Fekete Sándor irányítja, aki a verseny végén örömében a nyakában lovagoltatta apró hőseit.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online