Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Augusztus 4-én 10 óra és másnap 11.30 óra közötti időben egy gödöllői családi házba ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy ismeretlen férfi, aki arany ékszereket és készpénzt tulajdonított el összesen 500 ezer forint értékben.
Augusztus 6-án, a kora délutáni órákban rongálás miatt intézkedést kezdeményeztek a Gödöllő Rendőrkapitányság járőrei a B. T. gödöllői lakos által lakott albérletben. A férfit előállították, majd a kiterjesztett adatgyűjtés és nyomozás során felmerült, hogy a gyanúsított korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekményekből eredő pénzből tartja el magát.
Az albérletében végrehajtott házkutatás során a zsaruk megtalálták a lakásbetörésből származó arany ékszereket, valamint az eltulajdonított készpénz jelentős része is előkerült. A gyanúsított férfit a gödöllői rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.