Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szórólap-ügy: csupa talány

2011-03-24 17:49:27

Egészen pontosan 176 nap telt el azóta, hogy lakossági bejelentés alapján mintegy 13 ezer darab,„Támogatjuk a toleranciát és a másság tiszteletét Gödöllőn!” című szórólapot foglaltak le a közterület-felügyelők Gödöllőn, a városközpontban.

Az állítólag a szeptember 30-án történtek előtt nem sokkal alakult „Gödöllői Melegek Társasága és a Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Kulturális és Szabadidős Egyesület” által jegyzett propaganda-anyag készítői – az önkormányzati választás kampányának hajrájában – nyíltan kiálltak az időközben újra polgármesterré választott Gémesi György mellett, mondván: a városvezető az utóbbi években nagyon sokat tett a melegek fokozottabb megbecsüléséért.

A lefüleléssel egyidőben lezajlott igazoltatás során készült képfelvételen többször is elhangzott, hogy a megbízás – 2 forintos terjesztési darabárért – a Fidesztől érkezett, ám konkrét nevet nem említettek a lekapcsolt fiatalok. A történtek hatására Gémesi – mielőtt az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt sugallta, hogy a Fidesz áll a becsületébe gázoló szórólap terjesztésének hátterében – feljelentést tett a rendőrségen.

A történtek óta több találgatás és következtetés napvilágot látott már a rendőrségi nyomozással kapcsolatosan, kézzelfogható információ azonban alig. A rendőri szervek többször is megerősítették, hogy Gémesi feljelentése alapján becsületsértés megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, de részleteket nem árultak el. Általánosságban is csupán annyit, hogy az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és a telefonbeszélgetések elemzése képezi a bizonyítékok megszerzéséhez szükséges kutakodás tárgyát.

Arról is lehetett hallani, hogy a Gödöllői Rendőrkapitányság elfogultsága miatt Dunakeszi hatáskörébe utalták az eljárást. Ennek némiképp ellentmond, hogy a gödöllői képviselőtestület március 24-i ülésén Bozsó Zoltán gödöllői rendőrkapitány Vörös István (Fidesz) kérdésére azt válaszolta: a folyamatban lévő ügyről nem kíván részleteket elárulni.

Összegezve: az idestova fél éve húzódó történetben az a legfrissebb hír, hogy nincs hír. Csak csupa talány…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online