Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Álneves felvételizők a Török Ignác Gimnáziumban

2011-03-16 11:11:38

„Török Ignác” gimnáziumunk honlapján (www.tig-godollo.hu) megjelent, idei „Ideiglenes felvételi jegyzékében” feltűnt, hogy sok jelentkező jelige (fantázianév, álnév?) alatt szerepel.

 


A diákok által leginkább favorizált, angol nyelvi előkészítő évvel induló, két tanítási nyelvű, 4 évfolyamos osztályba jelentkezőknél a 60 legjobb eredményt elérők között 9 ilyen van (3. Zöldalma, 6. D00096, 7. Bálint96, 12. Napmadár, 28. Pillangó, 34. Dédalosz, 35. Buborék, 49. Klán és 51. Léggömb), míg a német speciális osztálynál 4, a matematika speciális osztálynál 5 ilyen eset fordul elő az első 60 diák között.

A 32 fős előkészítő mellett indul még egy speciális angol osztály is, ugyancsak 32 fővel, ahová átirányíthatók azok, akik az előkészítőbe nem fértek be. Az alsó ponthatár – az összesen figyelembe vehető 64 diákkal számolva – valószínűleg 168 pont lesz, azaz szinte mindegyik „jeligés” diák bejut az emelt szintű angol képzésbe, mintegy 80 „nevesített” jelentkező azonban kimaradhat.

Az azonos pontszámúak közötti sorrend meghatározásának hat pontba szedett módja egyértelmű: halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, hátrányos helyzetű tanuló, lakóhely szerint gödöllői tanuló, Gödöllőn dolgozó közalkalmazott vagy köztisztviselő gyermeke, a jelentkező tanuló testvére már az iskola tanulója, illetőleg a központi írásbelin elért magasabb pontszám jelentik a rangsorolás menetét.

Most már csak az a kérdés: kire vonatkoztatható ez, ki rejlik a jelige mögött? A központi írásbelin a feladatlapra nem lehetett jeligét írni, vagy erről legalábbis nem tájékoztatta senki a felvételizőket. A felvételizők egy szűk köre mégis álnév mögé rejtőzhetett. Mi – vagy ki? – garantálja azt, hogy a szóbeli vizsgán ugyanazok jelentek meg? Az angol szóbeli vizsgákon a jeligések feltűnően magas pontszámot kaptak. Vagy hogyan tudnánk mi, egyszerű halandók ellenőrizni, hogy – például – a hozott pontszámok igazak-e, hiszen csak a név alapján lenne azonosítható egy-egy jobb tanuló?

A fentiek alapján nem csoda, hogy városunkban olyan híresztelés kapott szárnyra, miszerint, az önkormányzati fenntartású gimnáziumba „különleges kedvezményezettként” is be lehet jutni. Lehet, hogy erre szolgál a jelige? Mit ér az országosan alkalmazott, szigorú felvételi szabályozás, ha már az alapadatok sem nyilvánosak, közvetlenül nem ellenőrizhetők? Talán még nem késő néven nevezni a felvételre jelentkezetteket, illetve a jövőben megtiltani a jeligés rendszert.


 


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online