Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tilos a füstölgés a megújult főtéren

2011-02-24 09:49:53

Gödöllő belvárosa arculatának megváltozása alaposan hozzájárult ahhoz, hogy a helyi képviselőtestület tagjai új rendeletet alkossanak a város közterületeinek használatáról, illetőleg a közterületek és a vásárok rendjéről. A február 25-étől érvényes jogszabály rendelkezéseit a hatályba lépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.

A paragrafus-halmaz – az egyéb, már korábban is szabályozott kérdések mellett – kiemelten foglalkozik a város megújult főterére vonatkozó új szabályokkal. Ezek közül az élre kívánkozik, hogy az átépített placcon kizárólag a területen, illetve az abból nyíló kapualjban, udvarban telephellyel rendelkező vendéglátó-ipari vállalkozás kaphat engedélyt kitelepülésre. Behajtási engedélyt csak az a nem közfeladatot ellátó személy kérhet, akinek lakó- vagy tartózkodási helye, saját tulajdonú vagy bérelt ingatlana a felújított közterület mentén helyezkedik el, és járművét a saját tulajdonú, vagy bérelt (használt) ingatlanon belül el tudja helyezni.

A rendelet külön pontot szán annak, hogy megtiltsa a dohányzást az új főtéren. Egyetlen kiskaput azonban hagytak a bagósoknak a jogalkotók, hiszen a vendéglátó-ipari kitelepülés és az üzletek bejárata előtti egy méteres közterületi sávban megengedett marad a füstölgés. A főtéren kívül február utolsó péntekjétől a játszótereken és a buszmegállókban sem szabad cigarettázni Gödöllőn.

A renitensekkel szembeni szankciók tekintetében alapvetően két lehetőséget biztosít a szabályozás. Amennyiben a kötelezettség megszegése, vagy a mulasztás nem bűncselekmény és nem törvény-, vagy kormányrendelet által nevesített szabálysértés, 50 ezer forintos pénzbírsággal sújtható. A közterület-felügyelők a szabálysértővel szemben 3 ezer forinttól 20 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki, valamint szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek. Szándék van arra, hogy az új rend kialakít(tat)ását néhány hetes türelmi időszak vezeti fel, ami folyamán a büntetést megelőzi a figyelmeztetés.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online