Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Negatív szállodabiznisz-mutatók

2010-10-08 09:45:31

2010. október 8. Már az ötlet megszületésekor is sok vitát váltott ki az egykori járási hivatal épületébe megálmodott, majd 2008 március elejétől élesben működő Erzsébet királyné Szálloda. A beruházást bírálók közül egyesek a funkciót tartották halott elképzelésnek, mások pedig a polgármester által többször is hangoztatott „a városnak nem kerül egy fillérjébe sem” finanszírozási konstrukcióval szemben fogalmaztak meg aggályokat.

Több mint két és fél év elteltével valamelyest tisztulni látszik a kép. Úgy tűnik azonban, hogy a gazdasági mutatók – egyelőre – a kétkedőket igazolják.
Kiindulópontként érdemes feleleveníteni, hogy a gödöllői szállodabiznisz alapját egy 6.430.000 eurós összegre rúgó részvény-vételár képezi, amit az önkormányzat hosszú lejáratú halasztott fizetéssel, 2027-ig térít meg a szentendrei székhelyű Öresund Holding Kft-nek. A vételár még nem törlesztett hányadát éves szinten 5,39 százalék kamat terheli, így a lejárat végéig közel 11 millió euró jár az eladónak az önkormányzattól.

Hogy a történet még kacifántosabb legyen, az Öresund Holding Kft. létrehozta a G-Magistratus Zrt-t, amelynek a legfrissebb cégadatok szerint 2009 februárja óta egyedüli részvényese városunk önkormányzata, méghozzá csaknem 1,6 milliárd forinttal. A G-Magistratus mellett létezik egy másik szálloda-üzemeletető társaság is a Dózsa György út 2. szám alatt, a Hotel Expert Kft., amely többmilliós veszteséggel zárta az elmúlt évet.

Miként a G-Magistratus Zrt. is, amely 2008-ban közel 53 millió forintos, míg 2009-ben 74,6 millió forintos negatív előjelű gazdálkodással borzolta a gödöllői önkormányzat, mint tulajdonos kedélyeit. Mindez legalább két okból lehet kínos a jelenleg még lokálpatrióta többségű városvezetés számára. Egyfelől azért, mert a veszteség tendenciája növekedést mutat. Másfelől pedig azért, mert néhány hónapon belül elkövetkezik az az időszak, amikor az önkormányzatnak már 50 százalékos anyagi helytállással egyenértékű eredményfelelősséget kell(ene) vállalnia a belvárosi objektum hasznosításából eredő esetleges veszteségből.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online