Hankó Balázs: Egy éve kértek fel választókerületi elnöknek, minden napját tettekre váltottam
A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje az elért eredményekre is hivatkozva kéri Összetartó Közösségünk Programja támogatását 
| Röviden...
Június végén Gödöllőre érkezik a Csíksomlyói passió A produkcióban helyi művészeti csoportok tagjai is közreműködnek, idén Korniss Péter fotográfus kapja a Magyar Szabadságért díjatAláírták a gödöllői vonalat is érintő HÉV – M2-es metróvonal összekötését célzó tervezési szerződést A tervek alapján 2029-ben lesz kiírható a kivitelezési közbeszerzési tender, majd ezt követően megindulhat a gyakorlati megvalósításÁprilis első keddjén érkezik Gödöllőre a 37. Tavaszi Emlékhadjárat főserege A jelmezbe öltözött lovas felvonulókkal a királyi kastély díszudvarán 11 órakor találkozhatnak az érdeklődőkÉv Egyeteme 2026: a gödöllői központú MATE érdemelte ki a fenntarthatósági kategória díját Az elismerő címet Csányi Sándor kuratóriumi elnök, dr. Gyuricza Csaba rektor és Kiss Martin EHÖK-elnök vették át |
|
|
|
|
| Gödöllő lokálpatriótái (is) eldönthetik a parlamenti mandátum sorsát Téves megítélés esetén városunk történelmi „érdekérvényesítő vereséget” szenvedhet az április 12-i választáson
Hankó Balázs: Egy éve kértek fel választókerületi elnöknek, minden napját tettekre váltottamA Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje az elért eredményekre is hivatkozva kéri Összetartó Közösségünk Programja támogatását
Vitapótló vita Hankó Balázzsal, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjévelLászló Endre Márton teljesíthetetlen feltételhez kötötte, hogy leüljön a kormánypárti képviselőjelölttel a kamerák elé
Gödöllői szavazóknak is javasolt ellenőrizni a választáshoz szükséges okmányok érvényességétAz április 12-i választáson a polgárok személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel, vagy vezetői engedéllyel igazolhatják személyazonosságukat
| Április 12-e, a döntés napja Gödöllőn (is) Reggel 6 órától este 7 óráig lehet voksolni a város 27 szavazókörében. Cikkünk folyamatosan frissül!
Minden szempontból alkalmas jelöltnek tudom átadni a választókerületetBESZÉDTÉMA podcastünk huszonnegyedik adásában Vécsey László, a kormánypártok leköszönő országgyűlési képviselője adott útravalót utódjának
Elhelyezték a földben a Gödöllőre költöző mezőgazdasági múzeum alapkövétA meglévő szakmúzeumot is integráló új múzeum épületegyüttesének összterülete a terv szerint megközelíti a 15 ezer négyzetmétert
Gödöllőt is érintő közlekedésfejlesztési bejelentések helyszíne volt a veresegyházi körforgalomSzó volt elkerülőútról, egy szadai autópálya-lehajtó kiépítéséről, valamint arról is, hogy újranyitják a babatvölgyi M3-as le- és feljárót
| | Átadták a több százmillió forintból megújult Gödöllői Semmelweis Egészségközpontot Az április 8-án lezajlott eseményen elhangzottak legfőbb üzenete az volt, hogy alig egy év alatt sikerült létrehozni az egészségügyi mintajárást
Megújult a MATE gödöllői campusának központi épületegyütteseAz április 7-én lezajlott ünnepélyes átadón négyen osztották meg a fejlesztéssel kapcsolatos gondolatukat
Az önkormányzati ellentételezés ellenére is veszteséget termelhet a szennyvíz-szippantás GödöllőnA kötelező közfeladatot ellátó vállalkozás 2015 óta végzi a tevékenységet, és újabb 4+1 évre szerződött a városvezetéssel
Gödöllőn minden megtörténhet, még az is, hogy forgatás közben váratlan vendég érkezik a stúdióba…BESZÉDTÉMA podcastünk huszonharmadik adásában Németh Kristóf, a MUZA korábbi igazgatója és Hevesi Tamás, a helyi focicsapat egykori vezetőedzője volt a vendégünk
| Röplabda NB II.: nem volt könnyű ujjgyakorlat, de nyertek Pécsen a gödöllői lányok Városunk hatosa négy szettben múlta felül a csoport sereghajtóját, és nagyon közel került az elődöntőhöz
Kézilabda NB II.: gödöllői fiaskó izgalmas véghajrábanAz első félidő után nem volt benne a pakliban, hogy városunk legénysége átveszi a vezetést, de a vereséget mégsem tudta elkerülni
Labdarúgás, NB III.: nem volt elég a gödöllői tizenegy háromgólos előnye a DEAC ellenSipeki István együttese az első félidőben Pazar produkcióval sokkolta riválisát, ám a térfélcserét követően kapitulált
Labdarúgás, NB III.: a gödöllői tizenegy húsvéti hódítása EgerbenVárosunk csapata igazságosan osztotta el a gólokat, mindkét félidőben kettővel terhelte meg a hazaiak kapuját
| | Háztetőre menekültek a gödöllői rendőrök elől a betörők Az egyenruhások elfogták a 35 éves H. Ferencet és a 21 éves F. Palómát, majd őrizetbe vételük mellett kihallgatták őket
Csalárd melóscsapatot kapcsoltak le a gödöllői rendőrökAz alkalmi brigád kezdetben alacsony áron vállalta el a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követelt a sértettől
Gödöllői rendőrök akciója a közbiztonság javítása érdekébenAz összehangolt ellenőrzés-sorozat során több kábítószer-kereskedőt, fogyasztót és körözött személyt fogtak el a környező településeken
Öt év szabadságvesztésre ítélte a Gödöllői Járásbíróság azt a férfit, aki mozgásában korlátozott nénit rabolt kiA sajnálatos eset február 25-én Bagon történt, amikor a védekezésre képtelen sértett füléből kitépett fülbevalóval futott el az elkövető
| Munkaruhák a mindennapok hőseinek: kényelem a munkahelyenAkár az építőiparban, akár a kereskedelemben dolgozol, a helyesen megválasztott munkaöltözet komfortérzetről és biztonságról gondoskodik
Hogyan találj új barátokat?A mai digitális világ térhódítása ellenére sokan keresnek módot arra, hogy a való életben is új ismeretségeket köthessenek
Biztonsági ajtók: biztonság és stílus találkozásaA mai piacon számos olyan megoldás van, ami egyrészt szépségével, másrészt biztonságával emelkedik ki
85 éve hunyt el Teleki Pál, akinek síremléke Gödöllőn, a máriabesnyői temetőben találhatóA mártírsorsú miniszterelnök holttestét 194. április 3-án találták meg a Budai Várban álló Sándor-palota kormányfői lakosztályában
| |
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|