Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Nem könnyű átlátni a gödöllői művészeti csoportok támogatási keretének felosztásátNem könnyű átlátni a gödöllői művészeti csoportok támogatási keretének felosztását

Részben a Művészetek Háza épületében kapnak térítésmentes szolgáltatást, részben pályázati úton juthatnak a 25 millió forintos önkormányzati dotációhoz

Vécsey László: a lokálpatrióta klubos képviselők folyamatos szereptévesztésben vannak

Tájékoztatta a honatya a gödöllői képviselőtestület tagjait az általa végzett tevékenységről. Borítékolható volt a vita

Októbertől szabadáras lesz a személytaxizás Gödöllőn

Aki igénybe kívánja venni a helyi vállalkozások szolgáltatását, 10 százalék körüli kilométerdíj-emelkedéssel számolhat

Több mint 200 napos késéssel szabadságolási tervvel rukkolt elő Gémesi GyörgyTöbb mint 200 napos késéssel szabadságolási tervvel rukkolt elő Gémesi György

Gödöllő első embere úgy tervezi, hogy ebben az évben 31 napot vesz ki a 39 napos keretből. Decemberig 15 napot

Díjakkal búcsúztatta a nyarat a Gödöllői Királyi Kastély vezetése

A várostól kapott Polgármesterei Aranyérem mellé a Magyar Természeti-Vadászati Örökségért Érdemkeresztet is kiérdemelték

Csák János Gödöllőn: a felsőoktatás ugyanazon a „polcon” van, mint a családpolitika

Szeptember második munkanapján megnyitották a MATE második tanévét a Grassalkovich-kastély lovardájában

Augusztus 20.: Gödöllőn is lezajlott az „okos hatalom” népszórakoztatásaAugusztus 20.: Gödöllőn is lezajlott az „okos hatalom” népszórakoztatása

Hájos Zoltán ünnepi szónoklatában felhívta a figyelmet a globalizmus és a progresszív liberalizmus veszélyeire

Hiába a törvényi előírás, Gémesi György nem terjesztette szabadságának ütemezését a képviselőtestület elé

Az érvényben lévő jogszabály alapján kerestünk választ a város jegyzőjénél az előírások elmaradásának okairól. Megkaptuk

Igazgatási szünetre vonulnak a gödöllői városháza dolgozói

Nyáron július végére, augusztus elejére vonatkozik az ügyfélfogadás korlátozása, télen pedig az év utolsó három munkanapjára

Batizi Sándor vívó mesteredzővel bővül a gödöllői díszpolgárok köre

Zmák Júlia, dr. Fábián Zsolt és Gadanecz György lesznek a Gödöllő Városért díjjal idén kitüntetett személyek

Vécsey László megszavazta a „státusztörvényt”, és kiemelte: a Fideszben nem lehet tisztségre jelentkezni, csak feladatra

Interjú a gödöllői központú választókerület kormánypárti parlamenti képviselőjével a költségvetésről, a választásokról és a Városháza-projekt csúcsdöntéséről

Merre billen a gödöllői szálloda-üzemeltetés eredményességi mérlegének nyelve?Merre billen a gödöllői szálloda-üzemeltetés eredményességi mérlegének nyelve?

A milliárdokért felújított belvárosi hotel csaknem másfél évtizedes működése alatt két gazdasági társaság számadatait érdemes összevetni

Gödöllői városháza-ügy: jogellenesnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság a szerződésmódosítást

Az elmarasztaló határozatban olyan mondat (is) szerepel, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatósága szenved csorbát

Energiahatékonyságot növelő beruházásokra venne fel hitelt a gödöllői városvezetés többsége

Az 500 millió forintos, 10 éves futamidejű kölcsön igénybevételéhez kormányzati hozzájárulás szükséges

Beregszász támogatása, Ukrajna melletti kiállás és a békepárti határozat elfogadása is terítéken a volt a gödöllői testület ülésén

A tavalyi év folyamán a városunkban élők közpénzét kezelő önkormányzat közel 11 millió forintos adománnyal segített a testvérvárost

Kétes értékű csúcstartóvá vált a gödöllői városháza-projektKétes értékű csúcstartóvá vált a gödöllői városháza-projekt

A közpénz-kiadás az elmúlt év végéig meghaladta a 2,2 milliárd forintot, a megvalósítás pedig átlépte a 2.830 napos időtartamot

Gödöllői városháza-ügy: egymilliárd forint fölé kúszott a beruházásra jóváhagyott idei kiadás

A szakemberek úgy vélekednek, ha heteken belül folytatódik a fejlesztés, az év végére lezárulhat a jelentős közpénzt felemésztő projekt

Nyilatkozatot adott ki a KDNP Gödöllői Szervezete a máriabesnyői posta ügyében

A párt helyi tagsága elítélte a Gémesi György által írt bejegyzésben foglaltakat és kiállt Klement Péter képviselő mellett

Gödöllői városháza-ügy: lesújtó látványt nyújt a leállt építkezés a centrumban

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mikorra készülhet el a beruházás, aminek költsége nagyon közel áll a 2 milliárd forintos közpénz-feléléshez

Így készül a Momentum és a Mi Hazánk Mozgalom az önkormányzati választás gödöllői vetélkedésére

Az egyik politikai szervezetnek „nincs módja” bármit is mondani, a másik viszont minden körzetben jelöltállítást tervez

Politikai ellenfelednek nincs anyja, és nem is megy sehova!

Számos tanulsággal szolgáló beszélgetés Kovács Barnabással a jövő évi önkormányzati választás gödöllői kilátásairól

Évente akár három magánszemély is kaphat Gödöllő Városért díjat

A helyi képviselőtestület tagjai módosították a kitüntető cím adományozását szabályozó önkormányzati rendeletet

Nem tervez polgármester-jelöltet indítani a DK Gödöllőn, Gémesit támogatjákNem tervez polgármester-jelöltet indítani a DK Gödöllőn, Gémesit támogatják

Végvári Tamás, a politikai párt Pest vármegye 6. számú választókerületi elnöke úgy véli, hogy lehet befutójuk az egyéni körzetekben

Miért éppen erre a gödöllői körforgalom-építésre áldoznának közpénzt?

Konzultációt tartottak a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca – Szőlő utca – Szilhát utca találkozásánál található csomópont fejlesztéséről

Két héttel korábban nyithatnak az ősszel bezárásra ítélt gödöllői intézmények

A kedvező időjárási körülményeknek köszönhető a képviselőtestületi döntés. A visszapakolás március 20-án megkezdődhet

Március 15.: mit üzent a gödöllői polgármester az épülő városháza szomszédságában?Március 15.: mit üzent a gödöllői polgármester az épülő városháza szomszédságában?

A település első embere ünnepi beszédében beismerte, hogy nemzeti liberálisnak vallja magát, aki tud azonosulni Petőfivel

Lejáró vezetői megbízatások Gödöllőn

Háromból kettő, önkormányzati tulajdonú szervezet irányítói tisztségének ellátására keresnek alkalmas személyt pályázaton

Egymillió forint fölé ugrott a gödöllői óvodavezető havi bruttó illetménye

A munkaerő megtartása is tényező volt, hogy 15 %-kal emeljék a helyi önkormányzati intézményvezetők havi járandóságát

Gödöllői költségvetés 2023: a számok alapján fejlesztési láz jellemzi a választás előtti évetGödöllői költségvetés 2023: a számok alapján fejlesztési láz jellemzi a választás előtti évet

Városunk idei büdzséjét 9 igen szavazattal, valamint 5 tartózkodással hagyta jóvá a képviselőtestület tagsága

Felszólították Gémesi Györgyöt a máriabesnyői posta újranyitásának ügyében

A január 9-i rendkívüli képviselőtestületi ülés után a kezdeményező hetek, illetve a Fidesz-MPSZ és a KDNP helyi alapszervezetei is közleményt adtak ki


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online