Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Lehet-e hétköznapi viselet egy futócipő? 2024-12-21 10:02:27 Egy ilyen lábbeli legalább annyit árthat is, mint amennyit használ, ha nem rendeltetésszerűen és célnak megfelelően használjuk
A szandálszezon küszöbén 2021-04-16 10:04:10 Készüljön fel a megfelelő ruházattal, és rendelje meg időben az alkalmas lábbelit is a meleg napokra!
Nagytakarítottak a gödöllői civilek 2014-04-04 10:56:46 A Szabadság úti közösségi ház kertjét rakták rendbe. A munka közben egy fél pár 47-es lábbeli is előkerült
Adománygyűjtés zajlik Gödöllőn 2013-06-09 19:32:41 Lábbeliket, tisztálkodó-szereket, tartós élelmiszert és irodaszert gyűjtenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára