FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Csalókra hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2019-03-11 17:01:33 Gödöllői ügyfelek is érintettek lehetnek az adathalászok által okozott bonyodalmakban, ha nem kellően körültekintőek
Áramszünet a NAV gödöllői kirendeltségén 2016-06-28 08:42:02 Június utolsó napján csak beadványokat és bevallásokat vesznek át, valamint általános kérdésekben adnak tájékoztatást az adóhivatal munkatársai
Bízza az adóhivatalra a jövedelemadó bevallást! 2016-02-05 10:29:21 Az erre jogosultak február 15-ig kérhetik a NAV közreműködését. Az igényt bejelentő nyomtatvány a gödöllői ügyfélszolgálaton is leadható
Jönnek az értesítések az adóhivataltól 2014-07-29 16:23:01 Gödöllői magánszemélyek és gazdálkodók is számíthatnak a tartozást és túlfizetést kimutató iratra