Egyre-másra alakulnak a Tisztelet és Szabadság Pártja rövidítésének betűit viselő TISZA-szigetek országszerte. Néhány hónapja Gödöllőn sem volt ez másképp, mivel augusztus utolsó vasárnapján az alsóparki Világfánál életre hívták azt a helyi egységet, amely – a TISZA-pártiak megfogalmazása szerint – „a 2026-os parlamenti választásokig őrizni fogja a lángot és akkor rettentő fontos szerepe lesz a NER-t elsöprő tűz fellobbantásában”. Az eseményen jelen volt dr. Kollár Kinga is, aki májusban, Magyar Péter gödöllői látogatásakor úgy fogalmazott: „büszke vagyok rá, hogy Gödöllő a második otthonom. Gödöllő mindig is a szabadon gondolkodók városa volt, és biztos vagyok benne, hogy az is marad”.
Június 9-én a jogi és közgazdász végzettséggel egyaránt rendelkező dr. Kollár Kinga két mandátumot is szerzett: bejutott az Európai Parlamentbe, valamint tagja lett az október 4-én megalakult fővárosi közgyűlésnek is. Őt kérdeztük.
Június 9-én, az önkormányzati választáson résztvevő gödöllői polgárok úgy döntöttek, hogy a GDL Pelikán Szövetségben a Városért Egyesület jelöltjei kizárólag a kompenzációs listáról juthatnak mandátumhoz, méghozzá: háromhoz. Tekintettel arra, hogy a civil szervezet színeiben indultak közül négyen a szeptember végén leköszönő képviselőtestületnek is tagjai voltak, adódott a kérdés: miként változik a várospolitizálás az új helyzetben? Az egyesület elnökével, Debreczeni Attilával beszélgettünk.