Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Mire volt jó az egy évvel ezelőtt végrehajtott lokálpatrióta klubos gödöllői puccskísérlet?
Kijelenthető, hogy az szmsz módosítását kezdeményező „nyolcak” haditerve nyertest csinált a vesztesnek szánt áldozatból

 Röviden...
A spanyol Real Sociedad fociakadémiáján pallérozódhat a Gödöllőn nevelkedett Papp Ferkó
 A 2012-es születésű kissrác hat évvel ezelőtt került a Táncsics Mihály úti klubhoz, ahol négy évet töltött elCselgáncs: Kárpáti Boglárka révén Gödöllőre került a 70 kilogrammos lányok serdülőbajnoki ezüstérme
 Míg a fiatal lány Egerben, addig a kétszeres első Bodnár Ádám a horvátországi Vinkovciban gazdagította éremkollekcióját40 milliárd forint szolgálja a gödöllői kastély átfogó felújítását
 A rekonstrukcióról szóló megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, az OTP Bank és a MATE Alapítvány elnöke írták alá a díszterembenKézilabda: mindössze 20 percig volt esélye a pontszerzésre a gödöllői csapatnak
 A GKC társulata hazai pályán szenvedett vereséget az eddigi eredményei alapján cseppet sem esélyesebb Kazincbarcikától
 
A kastély iránti elkötelezettség rajtam ragadt, mint szamáron a fül

Varga Kálmán szerint a 40 milliárd forintos forrás stabilitása lehetővé teszi, hogy a felújítás során a részprojektek között „ne legyen lökdösődés”

Azt kell, mondjam, a gödöllői kastély felújítása világszenzációAzt kell, mondjam, a gödöllői kastély felújítása világszenzáció

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter exkluzív interjút adott a Régió Plusz TV-nek, amiben személyes élményeit sem rejtette véka alá

A gödöllői központú körzetben is lerövidítette a jelölt-kiválasztás nyilvános procedúráját a Tisza Párt

Most úgy tűnik, hogy csak november elején mondhatnak véleményt a szimpatizánsok, kit szeretnének indulóként látni jövő tavasszal

Idén Fuszeneckerné Szepesi Zsuzsanna és Gergely Sándor vehetik át a Gödöllő Vállalkozója díjat

Öt javasolt személy közül esett a képviselők választása a Szepesi Optika alapítójára, valamint a Babád borozó vezetőjére

Október 23., Gödöllő: Nem lehet, hogy újra egymásnak essen a magyar!

Gémesi György a szabadságra, a hazaszeretetre és a békére helyezte a hangsúlyt ünnepi szónoklatában a Bezsilla-villa kertjében

A gödöllői kastély nem játszható át magánkézbe, ettől senkinek nem kell tartania

Ujváry Tamás örömét fejezte ki, hogy hamarosan büszkén mutathatják meg a magyar és külföldi vendégeknek a régi pompájában tündöklő teljes barokk műemléket

Meddig húzódik még a gödöllői HÉV fejlesztésének kálváriája?Meddig húzódik még a gödöllői HÉV fejlesztésének kálváriája?

Húsz éve készült az a tanulmány, amiben a szakemberek javaslatot tettek a 2-es metró és a H8-as vonal összekötésére

Megjelent a gödöllői önkormányzati bérlakások bérbeadási pályázati kiírása

A jelentkezőknek október 31-ig van lehetőségük a felhívásban közölt feltételek betartása mellett eljuttatni igényüket az illetékesekhez

Mire volt jó az egy évvel ezelőtt végrehajtott lokálpatrióta klubos gödöllői puccskísérlet?

Kijelenthető, hogy az szmsz módosítását kezdeményező „nyolcak” haditerve nyertest csinált a vesztesnek szánt áldozatból

Kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a Karácsonyház a Testőrlaktanya épületében

Hétfőtől szombatig 9 és 18 óra, vasárnap 9 és 17 óra között kereshető fel a királyi kastéllyal szemközti látványosság

Megújulhat az Ady sétány közlekedési infrastruktúrája

A gödöllői önkormányzat pályázatot nyújtott be az előzetes terv alapján közel 210 millió forintos fejlesztés megvalósítása érdekében

Gödöllőről is várnak pályázókat az Időskori energiák a kertekben településszépítő versenyreGödöllőről is várnak pályázókat az Időskori energiák a kertekben településszépítő versenyre

A kandidálásra október végéig van lehetőség, a szakmai zsűri által értékelt dobogós pályázók vármegyei díjazásban részesülnek

Tájékozódási futás: három gödöllői országos bajnoki érem a Zempléni-hegységbenTájékozódási futás: három gödöllői országos bajnoki érem a Zempléni-hegységben

A Kirchhofer SE versenyzői közül Nagy Norbert egyéniben és csapatban is bajnok lett a 16 éve korosztály mezőnyében

Labdarúgás, NB III.: közel félszáz nap után ismét nyert a gödöllői tizenegy

Városunk csapata a Táncsics Mihály úti sportcentrumban zajló pályafelújítás miatt a fővárosban fogadta ózdi riválisát

Kézilabda: 11 góllal volt jobb a Füzesabony a Gödöllőnél

Városunk együttesének esélye sem volt a találkozó folyamán arra, hogy kiélezetté tegye a harcot a bajnoki pontokért

Vízilabda: kiválóan menedzselte az első negyedben megszerzett ötgólos előnyét a gödöllői csapat Győrben

Az idejekorán eldőlt találkozó legeredményesebb játékosa Albert Barnabás lett hat találattal, úgy, hogy tizenegyszer kísérletezhetett gólszerzéssel

Vasútállomáson fosztogató nőket fogtak el a gödöllői rendőrök

A helyi rendőrkapitányság munkatársai példát mutattak hivatástudatból, gyors reagálásból és emberségből egyaránt

Gödöllői pácienseket is érintő problémákat tárt fel az ügyészség a magán-egészségügyi szolgáltatóknál

Tisztességtelennek minősül, hogy a szolgáltató a megkötött szerződéstől bármikor elállhat, illetve azt felmondhatja a kiszolgáltatott beteggel szemben

Droghelyzet: megy az üzengetés a gödöllői kapitánysághoz tartozó Kerepes polgármestere és a vármegyei rendőrség közöttDroghelyzet: megy az üzengetés a gödöllői kapitánysághoz tartozó Kerepes polgármestere és a vármegyei rendőrség között

Gyuricza László nem tágít: bűnpártoló rendőri intézkedésekről is beszél. Válaszában a rendőrség vádaskodásnak nevezi a településvezető mondatait

Idén négy esetben történt megtévesztő segélykérés a gödöllői katasztrófavédelmi kirendeltség területéről

A valótlan, szórakozásból megtett hívásokat minden esetben szabálysértési feljelentés követi az illetékes rendőrkapitányságon

Hatékony segítség a cikluskövetéshez

Konkrét probléma esetén érdemes szakorvossal is konzultálni, és tanácsot kérni a vitaminok, étrend-kiegészítők alkalmazása kapcsán

Mit tartalmaz az ügyvédi díj ingatlan adásvételekor 2025-ben?

A tranzakció adminisztratív részét is megfelelően kell lebonyolítani, hogy az új lakás tényleg az öröm és az elégedettség forrása legyen

Hogyan őrizd meg fakerítésed szépségét?

A barkácsolás közben a munkavédelem alapvető fontosságú. Viselj védőkesztyűt a szálkák elkerülése érdekében

A textíliák fontossága otthonunk dizájnjábanA textíliák fontossága otthonunk dizájnjában

A lakásod hangulatát alapvetően meghatározzák a textíliák, hiszen praktikus és dekorációs szerepük is van

Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online