A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ebben az esztendőben május 23-án, 24-én és 25-én rendezték meg a tizenegy évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az utóbbi három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a kétnapos viadalnak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A hat, önkormányzati alapítású kft-ből négy tudott nyereséget termelni 2024-ben, a legtöbb plusz a Távhő Kft-nél keletkezett
Röviden...
Véradókat várnak a Művészetek Háza Gödöllő épületébe A másokon segíteni szándékozók 9.30 és 18 óra között kereshetik fel a Szabadság út 6. szám alatti intézményt
Béres Ilona átvette a Pécsi Ildikó Emlékdíjat Az ünnepélyes ceremónia helyszíne ebben az esztendőben a Művészetek Háza épülete volt május 21-én, a névadó születésnapján
Kézilabda: alsóházi bajnoknak mondhatja magát a gödöllői legénység Városunk csapata Hajdúböszörményben is bezsebelte a két pontot, így egy fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította pozícióját
Gödöllői Bonis Bona-díjazottak Életművét ismerték el Ivókné Szajkó Ottíliának, a gödöllői Premontrei Iskolaközpont magyar nyelv és irodalom-történelem szakos tanárának