Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
A 66 éves sértett egy találkozó miatt utazott vonattal Budapestről Gödöllőre március 1-jén, az esti órákban – olvasható a police.hu oldalon. Miután felszállt a szerelvényre, leült és maga mellé tette a táskáját, amiben telefontöltő és néhány irat volt. Útközben arra lett figyelmes, hogy egy piros dzsekis férfi sétál el mellette, majd hirtelen felkapja a táskáját, és a mosdóba siet. Néhány perc múlva kijött onnan, de a kezében tartott dzsekije alól kikandikált a lopott táska. A sértett kérdőre vonta, de a fiatalember tagadta, hogy bármit is elvett volna, majd megpróbálta kikerülni az elé álló férfit.
Időközben a vonat Isaszegre ért, és miután kinyílt az ajtó, a rabló félrelökte az útjában álló idős embert, majd leugrott a vasúti kocsiról és elfutott. A sértett a lökéstől a peronra esett. Ezután azonnal hívta a rendőröket, akik az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a rablással gyanúsítható 28 éves S. Mártont, akit ismertek, mivel a látókörükbe került már hasonló jellegű cselekmény miatt.
Március 2-án reggel egy szolgálaton kívül rendőr ismerte fel a gyanúsítottat Isaszeg egyik utcáján. Visszatartotta a helyszínen, és az elfogáshoz kollégái segítségét kérte, akik előállították S. Mártont a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Meglepődve hallgatta az ellene felhozott vádakat. A kamerafelvételeken ugyan felismerte magát, de elmondása szerint nem emlékezett az előző nap történtekre.
Az is kiderült, hogy a rablás mellett több lopást is elkövetett. Az elfogása előtti órákban egy zöldségestől krumplit, egy isaszegi ház udvaráról pedig szerszámgépeket emelt el, amiket a rendőrök megtaláltak, lefoglaltak, és visszaadták azokat jogos tulajdonosának. A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.