A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A november 16-i képviselőtestületi ülés egyebek napirendje során Gémesi György megszólalt városháza-ügyben. Elmondása szerint tette ezt főként azért, hogy elejét vegye a városban terjedő kósza híreszteléseknek.
Mondandójának lényegeként említhető, hogy a közbeszerzésen az építészeti munkák tekintetében nyertes budapesti vállalkozás – miután többlet anyagi igényeket is megfogalmazott – kivárta a szerződéskötéstől számított 60 napot, majd elbontotta az állványzatot és levonult az építkezésről. Némi munkát végzett, az elszámolás alapján a vállalási ár mintegy 5 százalékára jogosulttá vált. A történtek után nincs más lehetőség, mint új közbeszerzési eljárást kiírni a terv szerint 3-4 hónap alatt elvégezhető munkálatokra.
Gémesi György kihangsúlyozta: úgy gondolja, erős a gyanú, hogy valakinek az az érdeke, hogy a beruházás ne készüljön el. Részletesebb tájékoztatás a képviselőtestület december 14-én esedékes ülésén várható – tette hozzá a polgármester.