A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A gödöllői rendőrök előkészítő és felderítő munkája után a Pest vármegyei nyomozók rajtaütöttek azon a kistarcsai férfin, aki nőket fogadott házába, lakhatásukért cserébe pedig testüket bocsájtatta áruba. Fiát arra használta, hogy kristályt porciózzon és értékesítsen – olvasható a police.hu oldalon.
A Gödöllői Rendőrkapitányság állományához tartozó helyi körzeti megbízottak szereztek tudomást a bűnös tevékenységekről, majd bűnügyes kollégáikkal megosztották az információkat. Saját csatornáikon, módszereikkel egyre-másra gyűjtötték az alapinformációt alátámasztó bizonyítékokat. Egy ponton aztán bevonták a vármegyei nyomozókat, tekintve, hogy a felmerült emberkereskedelem és kényszermunka az ő hatáskörükbe tartozik.
A háttérben folytatott több hetes felderítési folyamatot október 7-én, az esti órákban realizálták: a kistarcsai házat és környékét pillanatok alatt lepték el civil- és egyenruhás rendőrök. Apát és fiát elfogták, ruhájukban további bizonyító erejű, alufóliába csomagolt fehér poros pakkok lapultak, ahogyan a ház átkutatása is hasonló eredményt hozott. A kristály néven ismert szer a gyorsteszt szerint N-ethylbuphedrone tartalmú, ami új pszichoaktív anyagnak minősül.
Az állandó jövedelemmel, bejelentett munkahellyel nem rendelkező, otthonát többedmagával megosztó F. Márton kihallgatásán nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit kiegészített azzal a mondattal, hogy „a cselekményeket nem követtem el”.
Ezzel ellentétben a nyomozás adatai szerint F. Márton fiatal, otthontalan, prostituáltként dolgozó lányokat fogadott be házába, ám cselekedetét nem a jószándék, hanem a pénzkereseti lehetőség motiválta. A lányoknak kuncsaftokat szerzett, a pénzt pedig elvette tőlük. Elrejteni sem tudták előle, mert ha ezt érezte, levetkőztette őket, és így bizonyosodott meg róla. A kisemmizett lányok drogot kaptak „fizetségül”, a háziúr szabálya pedig világos és egyenes volt: aki nem hoz pénzt a konyhára, annak fel is út, le is út! Hiába nem volt hova mennie, aki nem csinált pénzt, egyszerűen kidobta. A lányok dolgoztatása mellett kiegészítő jövedelemforrásként árulta a kristályt. Az adagolt, csomagolt szert aztán fiával közösen adták el.
F. Mártont és fiát bilincsben vitték kihallgatásra. A 47 éves, azóta letartóztatott férfi ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai emberkereskedelem és kényszermunka, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja, míg szabadlábon védekező, 20 éves fia ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják le a további eljárást.