Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Batizi Sándor vívó mesteredzővel bővül a gödöllői díszpolgárok köre

2023-07-13 18:22:58

A Gödöllő Díszpolgára kitüntetés 1996-os újraalapításától kezdődően 27 személy részesült a település legrangosabb elismerésében. Azóta – a 2011-es és a 2016-os esztendőt leszámítva – rendszeresen találtak a város legrangosabb, díszoklevéllel és a település címerével ékesített arany pecsétgyűrűvel honorált elismerésére méltó személyt. A díjjal 2020-tól 300 ezer forint pénzjutalom is jár, illetve további – itt olvasható – kiváltságok is megilletik a díszpolgárrá választott személyt.

Idén, a felhívásban közzétett határidőig három jelölés érkezett. A gödöllői képviselőtestület tagjai június 15-én zárt ülésen határoztak arról, hogy 2023-ban ki vehesse át a település legrangosabb elismerő címét. A választás a 89 éves Batizi Sándor, Bay Béla díjas vívó mesteredzőre esett, akit – elismerve kiemelkedő sportolói és sportszakmai életútját – a településen kialakult hagyomány szerint az augusztus 20-i városi ünnepségen tüntetnek ki.

Batizi Sándor 1934 márciusában született a kárpátaljai Técsőn.  Bár, többször is kérvényezte, végül 50 éve, 1973-ban tudott Magyarországra települni családjával a Szovjetunióból. Vívótudásának átadásával legendás magyar kardozókat (Marót Péter, Gerevich Pál, Bujdosó Imre) segített világ- és olimpia bajnoki címek elérésben. Később a németországi Dormagenbe szerződött, ahonnan 30 éve tért vissza Magyarországra, és baráti kapcsolatai miatt Gödöllőn telepedett le. Bekapcsolódott a helyi vívóéletbe, nem titkoltan azzal a céllal, hogy városunk olimpikont adjon a kardvívásnak. Elképzelése valóra vált, hiszen Gémesi Csanád (képen háttal jobbra) olimpiai bronzérmet szerzett a kardcsapat tagjaként a 2021-ben megrendezett tokiói ötkarikás játékokon.
A tavaly ősszel átadott gödöllői vívócsarnok társnévadójaként is tisztelt vívó mesteredző – Kirchhofer József (1998), Szendrő Szabolcs (2005), Tóth Krisztina (2008), Szűcs Lajos (2013) és Gémesi Csanád (2021) után – a hatodik olyan személy lesz a gödöllői díszpolgárok egyre népesebb táborában, aki sportolói múlttal rendelkezik.


Miként azt az utóbbi években megszokhattuk, Szent István gödöllői ünnepén adják át a Gödöllő Városért díjakat is. Ebben az esztendőben – a felhívásra beérkezett 4 jelölés (3 személy és 1 közösség) elbírálása után – Zmák Júlia, a Hajós Alfréd Általános Iskola korábbi igazgatónője, dr. Fábián Zsolt egykori alpolgármester, valamint Gadanecz György, az Erkel Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára, a MATE-Gödöllői EAC atlétika szakosztályának edzője lesznek azok, akikkel bővül a város – 1997-ben alapított – második legrangosabb kitüntető címével elismertek névsora. A díjhoz díszoklevél, Világfa-kisplasztika, valamint pénzjutalom jár. ez utóbbi a magányszemélyek esetében 200 ezer forintos összeg.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online